A jövő héten kezdi tárgyalni a 2018-as büdzsét a parlament

Az Országgyűlés jövő héten kezdődő hatnapos ülésén kezdi tárgyalni a 2018-as költségvetésről szóló javaslatot. A képviselők összesen 30 órában fejthetik ki véleményüket a kormány tervezetéről, ami mellett terítékre kerül a kabinet adócsomagja is.A házelnök - parlament honlapján olvasható - napirendi javaslata alapján hétfőn az interpellációkat és az azonnali kérdéseket követően a másnap elfogadni tervezett javaslatok utolsó, bizottsági jelentésekről szóló vitáit bonyolíthatják le.

A második ülésnap elejére tervezett határozathozatalok alatt fogadhatják el egyebek mellett a reklámadóról szóló törvény módosítását. A szavazások alkalmával tizenkét ellenzéki képviselő tiszteletdíját is csökkenthetik. Ezután a kormány adóváltoztatási javaslatairól kezdődik általános vita, ötórás időkerettel, amit a jövő évi költségvetés megalapozásáról szóló indítvány tárgyalása követ. A keddi ülésnap az idei büdzsé módosításának vitájával zárul.


A 2018-as költségvetés általános vitája szerdán kezdődik. Az általános vita a nemzetgazdasági miniszter 40 perces előterjesztői nyitóbeszédével kezdődhet, amit az Állami Számvevőszék és a Költségvetési Tanács elnökeinek 30-30 perces felszólalásai, majd a frakciók vezérszónokainak szintén fél-fél órás beszédei követnek.


A képviselők szerdán további közel 10 órában, csütörtökön 14 órában, pénteken pedig további négy órában fejthetik ki véleményüket a büdzséről. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a munkából élők költségvetésének nevezte a jövő évi költségvetést, amikor átnyújtotta az arról szóló javaslatot Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének.


A tárcavezető szerint a költségvetés céljai változatlanok jövőre: a teljes foglalkoztatottság, a gazdasági növekedés fenntartása és a biztonság erősítése. A büdzsé 4,3 százalékos gazdasági növekedéssel, 2,4 százalékos GDP-arányos államháztartási hiánnyal, valamint 3 százalékos inflációval számol a GDP-arányos államadósság további csökkenése mellett. A költségvetés  az ideihez hasonlóan három területre tagolódik, az állam működése nullszaldós.


Pénteken terítékre kerülhet még a Fidesz-KDNP javaslata a közérdekű nyugdíjas szövetkezetek létrehozásáról. Az ülés május 22-én hétfőn érhet véget. A képviselők az ekkor megszokott kérdések és azonnali kérdések után a magyar vidék gazdasági és társadalmi felemeléséhez szükséges lépésekről tarthatnak politikai vitát az LMP kezdeményezésére.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Gyilkos áru

Gyilkos áru

Drog miatt halhatott meg egy nő Versenden.

Elhanyagolták és bántalmazták a gyermekeiket

Elhanyagolták és bántalmazták a gyermekeiket

A ráckevei rendőrök lezárták a nyomozást a szülők ellen.

Elégedett ügyfél helyett üres bankszámla

Elégedett ügyfél helyett üres bankszámla

Tanulság: egy kérdőív kitöltéséhez sosem szükséges a banki adataink megadása.

Új fejlemények Till Tamás ügyében

Új fejlemények Till Tamás ügyében

Sajtótájékoztatón számolt be az Országos Rendőr-főkapitányság a 2000 májusának végén Baján eltűnt 11 esztendős Till Tamás meggyilkolásáról. Mint ismeretes, az eltűnt fiú holttestét 2024 nyarán találták meg egy bajai tanya melléképületében, az aljzatbetonba elásva.

"Fenntartható építészet itthon: Magyarország zöld jövője a szentendrei Mintaházparkban formálódik"

"Fenntartható építészet itthon: Magyarország zöld jövője a szentendrei Mintaházparkban formálódik"

A magyar építőipar zöld jövője formálódik: a szentendrei ÉMI Nemzeti Mintaházparkban előregyártott, alacsony energiaigényű házak mutatják be a fenntartható építészet lehetőségeit. Míg a 70-es években a házgyári lakásépítés rekordot döntött, ma már CNC- és robotizált technológiák biztosítják a pontos

Kevésbé ismert budapesti történetek

Kevésbé ismert budapesti történetek

Ezeket a sztorikat lehet, hogy még nem ismered.

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

Vigyázz ha autót vásárolsz, mert a kereskedő nem mindig tisztességes. A friss műszaki vizsgás autóból a lengéscsillapító kirohadt!

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Az EU tagság kezdetén 2004-ben 250 forint volt egy EURÓ, pár hete 350 Forint, ma pedig át is lépte a 400 Forintos határt. A dollár 210 forintról 360 forintra változott az EU tagság ideje alatt, de a 60 forintot pár hét alatt sikerült leadnia a forintnak az értékéből.

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gondold át előre, mivel fog járni a kis kedvenc tartása, és ha úgy döntesz, hogy ilyen hörcsögöt szeretnél, biztosítsd a megfelelő feltételeket, mielőtt hazavinnéd a kisállatot.

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Szörnyen hangzik, amit az anya mesélt.

http://ujhazak.com