A katasztrófa szíriai helyszínein segít a Magyar Máltai Szeretetszolgálat

A földrengések által sújtott szíriai településeken, Aleppóban és az ország északi területein súlyos károkat szenvedett városokban két mozgó orvosi rendelőt állít szolgálatba a Magyar Máltai Szeretetszolgálat a kormány 50 millió forintos támogatásával.A Magyar Máltai Szeretetszolgálat azt közölte kedden az MTI-vel, hogy a jelentések szerint a szíriai háború által sújtott településeken, különösképpen Aleppó és Jableh városában óriási pusztítást végeztek a hétfői földmozgások. A háború utáni felújítási munkálatok még nem fejeződtek be, így a heves összecsapások helyszínein "kártyavárként" dőltek össze a lövésekkel, robbanásokkal meggyengített szerkezetű házak; csak Aleppóban 30 ezer ember otthona sérült vagy semmisült meg a katasztrófa során - tudatták.
    

A háború után "lábadozó" országban korlátozottak a vészhelyzetkezelési és egészségügyi eszközök, hiányos az azonnali segítségnyújtáshoz szükséges infrastruktúra - jelezte a karitatív szervezet. Közölték azt is, hogy a Magyar Máltai Szeretetszolgálat számos segélyprogramot valósított meg Szíriában az elmúlt évtizedben, többek között kórházat bővített és újított fel Aleppóban.
    

A kórházi program részeként 2018-ban mozgó orvosi rendelők érkeztek a térségbe, hogy az Aleppó körüli izolált falvakban pótolják a hiányzó orvosi ellátást. Most két ilyen mozgó egységet irányítanak át a földrengések sújtotta térségbe, hogy a sérültek ellátásában részt vegyenek - tették hozzá. A térségben kialakított szakmai tapasztalatokra és együttműködésekre alapozva a Máltai Szeretetszolgálat Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma és a Hungary Helps Program megbízásából, a karitatív szervezet szíriai partnerei bevonásával valósít meg azonnali humanitárius programot Aleppó, Latakia és Jableh városokban.


A programot a magyar kormány 50 millió forinttal támogatja. A Máltai Szeretetszolgálat által felajánlott mozgó orvosi rendelők az elsődleges tervek szerint harminc napon át segítenek a földrengések térségében - áll a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com