A kormány köszönetet mond a demokratikus párbeszédért (2. rész)

A kormány szombaton köszönetet mondott a nemzeti konzultációban részt vett minden állampolgárnak, akik a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerint ezzel a demokratikus párbeszédet erősítették Magyarországon.Dömötör Csaba Budapesten tartott sajtótájékoztatóján elmondta, a pénteki határidőig jóval több mint kétmillió ember vette a fáradságot, hogy postai vagy internetes úton kitöltse a kérdőíveket, ezzel pedig messze a mostani lett minden idők legsikeresebb konzultációja.

    
Álláspontja szerint ezért épp annyira jár a köszönet azoknak is, akik részt vettek a konzultáció lebonyolításában. Az államtitkár köszönetet mondott azon dolgozóknak, akik a kézbesítésben, a nyomdai kivitelezésben, a szállításban, a válaszküldemények feldolgozásában és kiértékelésében részt vettek, illetve részt vesznek.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Kiemelte, az elismerés azért is jár, mert volt olyan ellenzéki párt, amely kétségbe vonta az ő munkájukat.
    

A kérdőívek feldolgozása a következő napokban folytatódik, a kormány a jövő héten ad részletes tájékoztatást a végleges részvételi adatokról, majd utána az eredményekről - fejtette ki Dömötör Csaba, aki közölte, a pénteki adatok szerint 2 301 463-an vettek részt a konzultáción, közülük 175 ezren az interneten. A Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára szerint ebben az ügyben azért mozdultak meg jóval több mint kétmillióan, mert a konzultáció olyan kérdésekről szól, amelyek pártállástól függetlenül mindenkit érintenek.
    

"A tét ugyanis az, hogy Magyarország bevándorlóország lesz-e vagy sem, a tét az, hogy elvehetnek-e tőlünk stratégiai jelentőségű jogköröket vagy a saját kezünkben tudjuk ezeket tartani" - sorolta a kabinet képviselője, ugyancsak tétként említve, hogy "meg tudtuk-e erősíteni Magyarország és végső soron Európa biztonságát".
    

Szólt arról is, hogy a kérdőívek feladási határideje lejárt, de a politikai küzdelem nagy része még hátravan, ezért minden korábbinál nagyobb szükség van az egységes és erős kiállásra. Hangsúlyozta, az uniós intézmények ugyanis elkezdték végrehajtani a betelepítési terveket, mégpedig a lehető legveszélyesebb formában.
   

"Kötelező és állandó betelepítési programot akarnak, mégpedig felső létszámkorlát nélkül" - fogalmazott az államtitkár, hozzátéve, az Európai Parlament november 16-án hozott döntéséből jól látszik, mire lehet számítani. Dömötör Csaba szerint már jól látszik, hogy politikai célkeresztbe kerülnek azok az országok, amelyek nem akarnak részt venni ebben a betelepítési programban, így Magyarország is monstre támadások kereszttüzében van.
    

Erről szól a jövő heti európai parlamenti meghallgatás, az uniós forrásokkal való fenyegetések, valamint "Soros György pár napja indított kampánya is" - mondta. A kormány képviselője aláhúzta, a konzultáció eredményeinek kiértékelése még hátravan, de az biztos, hogy annak eredménye irányadó lesz minden magyar közéleti szereplőnek. "Azt gondoljuk, hogy az ilyen konzultációk fontos szerepet játszanak abban, hogy egyetértési pontok jöjjenek létre olyan meghatározó kérdésekben, mint például a bevándorlás" - fogalmazott Dömötör Csaba.
    

Kiemelte, "azt is gondoljuk, hogy ha egyes brüsszeli vezetők vették volna a bátorságot és megkérdezték volna az európai állampolgárokat a bevándorlásról, akkor nem a mostani zsákutcás terveket erőltetnék". "Nem kvótákban, nem betelepítésekben gondolkodnának, hanem a határok megerősített védelmében" - tette hozzá.
    

Dömötör Csaba kérdésekre válaszolva elmondta, a betelepítési programot támogató brüsszeli és magyar ellenzéki politikusok a meggyőző érvek helyett a nemzeti konzultációhoz hasonló véleménynyilvánítás szabadságát támadják. Ugyancsak kérdésre reagálva szól arról is, hogy a kormány szerint Soros György a közelmúltban tett nyilatkozatával beszállt a magyarországi kampányba, és ezzel cáfolta azokat az állításokat, hogy nincs semmilyen terve.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Értelmetlen cselekedetek

Értelmetlen cselekedetek

A helyi gyanúsított egy kocsit akart elkötni Jászfényszarun, ami meghiúsult, majd kis idő múlva felgyújtott egy házat.

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kirabolt egy idős férfit, majd kerékpáron menekült el Bátonyterenyén egy nő, akit ezután szintén kerékpáron üldözött egy szemtanú.

Őrizetben a támadó galeri

Őrizetben a támadó galeri

Egy öt fiatalból álló társaság azt gondolta, hogy jó „poén” és csupán brahiból bántalmaztak három férfit, közülük az egyiket ki is fosztották.

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a 24 éves férfinak, aki szombaton eltulajdonított egy kisrepülőgépet Kalocsáról, majd Paks térségébe repült vele - közölte a Tolna Vármegyei Főügyészség az MTI-vel hétfőn.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Nem kell lakat a száradó farmerre, de a kiskaput azért érdemes kulcsra zárni.

http://ujhazak.com