A Magyar Posta gépjármű flottája 18 elektromos autóval bővült

Illés Zoltán hozzátette: a 18 gépjárműből 10-et a mobilposta szolgáltatásban használnak, 8-at pedig a nagyvárosi csomagkézbesítő hálózatban.

Az elektromos gépjárművek egy töltéssel 85-120 kilométert tudnak megtenni. A helyszínen kiadott közlemény szerint a társaság az elektromos autók használati tapasztalatai alapján dönt majd az elektromos flotta további bővítéséről.



A vezérigazgató beszámolt még a 2016-os beszerzésekről is, mint mondta: a társaság a 3000 darabos gépjármű flottájából idén 569 gépjárművet cserélt le, valamint ezen felül vásárolt még 30 korszerű motorkerékpárt, illetve 170 segédmotort és 1074 kerékpárt. A postai járművek egy év alatt mintegy 80 millió kilométert tesznek meg - ismertette Illés Zoltán.

A közleményben kiemelték: a Magyar Posta kiemelt stratégiai területnek tekinti a logisztikai szektorban rejlő lehetőségek kiaknázását, ezért helyez nagy hangsúlyt a gépjármű flotta folyamatos megújítására. Az idei beszerzések révén jelentősen kisebb lesz a gépjárművek károsanyag-kibocsátása, az általuk elfogyasztott üzemanyag mennyisége. A tervezett fogyasztás az új járműveknél éves szinten mintegy 90 ezer liter benzinnel csökken majd - fejtette ki Illés Zoltán.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Csak a haja bánta

Csak a haja bánta

Lakástűzből először mentett életet Péter Nóra zászlós, a Miskolci Rendőrkapitányság Vasúti Rendőrőrs járőrparancsnoka, és annyira belemelegedett, hogy csak utána vette észre, a haja megsínylette.

Rendőrök találtak rá az ártérben eltévedt fiatal lányra

Rendőrök találtak rá az ártérben eltévedt fiatal lányra

Szerencsés kimenetelű keresőakciót hajtottak végre a hódmezővásárhelyi rendőrök.

Valóban csak pihenni akartak?

Valóban csak pihenni akartak?

Egy éber rendőr figyelmességének köszönhetően két körözöttet fogtak el március 17-én Budapesten, a XIV. kerületben.

Indul a tavaszi szezon

Indul a tavaszi szezon

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság fokozott óvatosságra és tudatos vagyonvédelemre hívja fel a lakosság figyelmét a külterületi ingatlanok biztonságáért.

ORFK: egyre javulnak a bűnügyi statisztikák

ORFK: egyre javulnak a bűnügyi statisztikák

Magyarországon egyre javulnak a bűnügyi statisztikák, az előző évekhez hasonlóan tavaly tovább csökkent a bűncselekmények száma.

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Két nap alatt három biciklit vittek el, de a rendőrök mindet megtalálták.

Kamerás kukkoló

Kamerás kukkoló

A ceglédi nyomozók rövid időn belül azonosították a gyanúsítottat.

Újabb dílert fogtak el Tökölön

Újabb dílert fogtak el Tökölön

A 22 éves férfi ahhoz a csoporthoz tartozott, amely Spanyolországból szállított Magyarországra drogot.

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

Díszlövések március 15-én

Díszlövések március 15-én

Az ünnepi megemlékezés részeként idén is háromszor elsütnek egy ágyút Budapest belvárosában.

http://ujhazak.com