A Malévnak vissza kell fizetnie az állami támogatást

Az Európai Bizottság felszólította a Malévot, hogy fizesse vissza azt a közel 88 milliárd forintos állami támogatást, amelyet nemrég kapott. Az Európai Bizottság azt is elárulta, hogy a visszafizetés ütemezéséről, és a formájáról majd a magyar hatóságok fognak dönteni.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közölte, hogy már jövő héten megkezdődnek az ezzel kapcsolatos tárgyalások, azonban a Malév szerint az nem volt benne a felszólításban, hogy már most fizetniük kellene.

A Malév visszafizetési felszólításának hátterében az áll, hogy a magyar nemzeti légitársaság, vagyis a Malév 2007 és 2010 között olyan állami támogatást kapott, amely, mint utólag kiderült, jogellenes.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Az állami támogatás privatizációval és visszaállamosítással volt összefüggésben, a gond az volt vele, hogy a légitársaság ilyen típusú finanszírozáshoz nem tudott jutni a piacról a magyar hatóságok által nyújtott feltételek mellett. Emiatt az országnak kell most visszafizettetnie a pénzt a légitársasággal.

A támogatással a fő probléma, hogy nem voltak meg hozzá a kellő feltételek: ha olyan feltételek mellett kapta volna a Malév az állami hatóságok támogatását, amelyeket egy piaci feltételek mellett működő magánszereplő elfogadott volna, akkor azt most nem kellene vissza fizetnie.

Azt is megállapították, hogy a Malév jelenlegi pénzügyi helyzetének megfelelően nem lett volna képes folyamatos törlesztésre, legalábbis olyan követelmények mellett, amelyek jelenleg az országban érvényesek. A másik lehetőség, hogy egyáltalán nem jutott volna semmilyen összegű finanszírozáshoz.

A 2004. évi uniós megmentési és szerkezetátalakítási iránymutatásokban összefoglalt leírás alapján egyértelműen kimondják, hogy csakis szigorú feltételek mellett juthat állami támogatáshoz egy nehézségekkel küzdő vállalat. Azonban a Malévnak adott állami támogatás esetében a felsorolt feltételek nem teljesültek. Ebben közrejátszott az is, hogy a légitársaság nem tudta igazolni, hogy a jelenlegi üzleti terv alkalmazásával milyen módon válna ismét életképessé, emellett nem járult hozzá semmilyen magánforrás sem a szerkezetátalakítás költségeihez. Sőt, még kompenzációs intézkedésre sugalló tervezetek sem voltak, így méltán mondhatjuk jogtalannak az állami támogatás meglétét. Viszont feltétlenül érdemes megemlíteni azt a tényt is, hogy nem ez volt az egyetlen állami támogatás, amelyben az évek során a Malév részesült...

Annak érdekében, hogy az állami támogatásokról ilyen módon kialakult torz képet el lehessen felejtetni, a Malévval vissza kell fizettetnie a támogatás teljes összegét. Amennyiben ez megtörténik majd, visszaáll a piaci helyzet és a verseny torzultsága is, méghozzá a támogatás előtti szituációba. Ez elsősorban amiatt fontos, hogy a belső piacon egyensúlyban maradjanak a versenyfeltételek. Hir.ma (forrás: portfolio.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Nem kell lakat a száradó farmerre, de a kiskaput azért érdemes kulcsra zárni.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

A hangja elárulta

A hangja elárulta

Ismerősét rabolta ki a kunmadarasi férfi.

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Egy szikével rontott be egy lakásba, némi értékkel távozott. A kecskeméti járőrök egy órán belül elfogták.

Épségben megtalálták a beteg csecsemőt

Épségben megtalálták a beteg csecsemőt

Egy beteg csecsemőt vittek el engedély nélkül egy németországi kórházból, ezért a német hatóságok körözést adtak ki a gyermek megtalálása érdekében.

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

A rendőrök azután állítottak meg egy autót, hogy látták, amint egy utas kidob egy tasakot a hátsó ablakon.

http://ujhazak.com