A Párbeszéd nem vesz részt a költségvetés módosításának vitáján

A Párbeszéd nem vesz részt a költségvetés módosításáról szóló szerdai parlamenti vitán - jelentette be egy keddi, online sajtótájékoztatón a párt társelnöke.Tordai Bence úgy fogalmazott, hogy ha a javaslat "komolyan vehető, legitim eljárásban" kerülne a parlament elé, akkor frakciójuk is elmondaná a véleményét. Azonban az Országgyűlés egy olyan költségvetést fog elfogadni, amit egyszer már publikáltak a Magyar Közlönyben - tette hozzá. Innentől kezdve az egésznek nincsen értelme, nemcsak ellenzéki, de kormánypárti képviselőkre sincsen ehhez szükség - mondta.
    

Annak a meglátásuknak is hangot adott, hogy a 2023-as költségvetésben gyakorlatilag minden fontos terület támogatása csökken.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Csökkenek az egészségügyi, a rendvédelmi és a szociális kiadások, csökken az oktatás támogatása, elinflálják a közalkalmazottak bérét, illetve kevesebb jut a zöld fordulatot szolgáló fejlesztésekre - fejtette ki mondandóját.
    

Végül arról beszélt: ha a Párbeszéd részt venne a folyamatban, akkor frakciójuk egy szolidáris, zöld Magyarország költségvetését nyújtaná be módosító indítványként. Mellár Tamás országgyűlési képviselő rámutatott, hogy a tavalyi első két negyedévben nagyon magas volt a GDP növekedése, a második kettőben azonban már negatívba váltott. Ehhez párosult egy jelentős államháztartási hiány és egy "csúcsnagyságú" külkereskedelmi mérleghiány - emelte ki.
   

Ha szankciós lett volna az infláció, akkor a maginfláció sokkal alacsonyabb lett volna - hangsúlyozta. Hozzátette, hogy a kamatláb 18 százalékos, miközben a V4-es országok tíz százalék alatti kamatlábbal tudták ezt az időszakot "átvészelni". A képviselő egyetértett a 1,5 százalékos GDP-növekedésről szóló kormányzati várakozásokkal, sőt a két százalékos emelkedést sem zárta ki, de úgy látta, hogy ez "eléggé problematikus lesz". Indoklásként arról beszélt, hogy Orbán Viktor miniszterelnök hétfői beszédében egy olyan erőteljes gazdaságélénkítési programot mutatott be, ami "az én számításaim szerint" 3-4000 milliárd forintnyi többletet "nyom be" a gazdaságba. Ez jelentős mértékű GDP-növekedést fog hozni, de ezzel az a gond, hogy akkor hogyan lehet tartani az államháztartási hiányt - tette fel a kérdést Mellár Tamás.
    

A magyar gazdaság állapota miatt nem lehet egyszerre elérni a kabinet által kitűzött két célt, a gazdasági növekedést és az egyensúlyteremtést - jelentette ki. A kormány egyértelműen a gazdaság növelése mellett tette le a voksát, amelynek a "költsége nyilván az egyensúly lesz" - fogalmazott. Ezért továbbra is számítani lehet arra, hogy az ikerdeficit megmarad és az infláció is jelentős nagyságú lesz - mondta. A politikus elképzelhetőnek nevezte, hogy az év végére az infláció egyszámjegyűre csökken, de véleménye szerint több éven keresztül kell majd 9-10 százalékos inflációra számítani.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Nyolcmillió forint sérelemdíjat állapított meg a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen egy férfinak, akit úgy megvertek a foglárok a tököli börtönben, hogy ki kellett venni a lépét - tájékoztatta a sértett jogi képviseletét ellátó Magyar Helsinki Bizottság az MTI-t szerdán.

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Ismeretlen módon eltűnt egy második világháborús robbanótest az apadó Dunából az előbukkanásáról szóló bejelentés után, felkutatásához a lakosság segítségét kéri a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott óvatosságra inti a strandolókat.

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Nyolc esetben volt szükség a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság járőreinek gyors beavatkozására az elmúlt napokban.

Egy menő kép ára

Egy menő kép ára

A salgótarjáni rendőrök azonosították és elfogták a karancslapujtői szökőkút megrongálóját.

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült késes támadója elől egy fiatal férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu-n.

http://ujhazak.com