A Szegedi Vadasparkba kerültek a Nagylakon lefoglalt kecskerákok

Ideiglenesen a Szegedi Vadasparkban helyezték el azt a 25 ezer kecskerákot (Astacus leptodactylus), melyet a nagylaki határátkelőhelyen találtak a rendőrök egy bolgár furgonban – tájékoztatta Veprik Róbert igazgató szombaton az MTI-t.

A szakember közölte, a nagyméretű édesvízi rákok, mint a folyami és a kecskerák, kedvelt csemegéi a francia és belga konyháknak. Az igények kielégítésére Kelet-Európából és Törökországból szállítanak nagy tömegben rákokat nyugatra, azonban ezek a fajok a természetvédelmi helyzetük miatt Magyarországon védettek. Engedély szükséges szállításukhoz is, ám ilyen okmányokkal a két bolgár férfi nem rendelkezett, ezért természetkárosítás büntette miatt őrizetbe vették őket.

Blausteinsee_Tierwelt_05Az általában 15 centiméteres hosszúságú, de akár 30 centisre is megnövő kecskerákok eszmei értéke egyedenként 50 ezer forint, a teljes szállítmány összértéke pedig meghaladja az egymilliárd forintot.
Ahogy egyetlen magyarországi állatkert vagy mentőközpont, úgy a Szegedi Vadaspark sincs felkészülve 25 ezer rák tartására, így a védett állatok sorsáról mielőbb dönteni kell.

Egykor Magyarország is "ráknagyhatalomnak" számított Európában, köszönhetően a vizes élőhelyek gazdagságának. Azonban a nagyméretű hazai rákok - a folyami, a kövi és a kecskerák - száma jelentősen megcsappant, elsősorban az Amerikából behurcolt fajok - cifra és jelzőrák - által terjesztett – a köznyelvben rákpestisként emlegetett - gombás megbetegedés miatt. Emiatt is vált fontossá, hogy az őshonos rákfajokat védetté nyilvánítsák.
forrás:MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

A rendőrök többek között két körözött személyt is elfogtak a közös akció során.

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytat egy ózdi lakossal szemben, aki a gyanú szerint láncfűrésszel fenyegetett meg egy sofőrt egy kőröshegyi parkolóban.

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

http://ujhazak.com