A TEK irányításával keresik a büntetés-végrehajtási szervezet Kis-Dunában elmerült két munkatársa utáni kutatást

Egyelőre nem vezetett eredményre a büntetés-végrehajtási szervezet Kis-Dunában elmerült két hivatásos állományú munkatársa utáni kutatás - közölte kedden az MTI-vel a Terrorelhárítási Központ (TEK), amely a belügyminiszter kijelölése alapján a kutatást irányítja.A közlemény szerint a speciális eszközök - a drón- és a szonártechnika - sem mutattak emberi életre utaló körülményt, ezért a víz alatti kutatást felfüggesztették. A büntetés-végrehajtási szervezet, a rendőrség és a katasztrófavédelem munkatársai a felszínen és a part mentén továbbra is jelentős erőkkel keresik a 29 és a 34 éves szakembert.
   

A TEK közlése szerint Rácalmáson, a Kis-Duna hídnál a Pálhalmai Büntetés-végrehajtási Intézet és a Márianosztrai Fegyház és Börtön egy-egy munkatársa - egy kutyavezető és egy kutyakiképző férfi - szolgálati ebek kiképzése közben, hétfő délelőtt 11 óra körül, eddig ismeretlen okból, a vízben elmerült. A víz alatti kutatás, mentés munkálatainak megszervezését a TEK főigazgatója, Hajdu János a helyszínen irányította.
   

"A TEK feladata - többek között - hogy megteremtse azokat a személyi, technikai és műszaki feltételeket, melyek mellett a búvárok a lehető legbiztonságosabban végezhetik a kutatást, amit a víz - felszínről részben nem látható - erőteljes sodrása és többirányú áramlása tesz rendkívül nehézzé és veszélyessé" - írták. A kutatás tervezésébe, előkészítésébe és végrehajtásába a TEK koordinálásával a katasztrófavédelem munkatársai, a Havaria Katasztrófaelhárító Közhasznú Egyesület mentőbúvárjai és a dunaújvárosi speciális mentők kapcsolódtak be. A történtek körülményeinek vizsgálatát a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Dunaújvárosi Rendőrkapitányság folytatja - olvasható a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Az ország délkeleti kétharmadán kedd éjfélig további 5-15 centiméternyi hó hullhat, ezért a HungaroMet Zrt. keddre Baranya és Bács-Kiskun vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

http://ujhazak.com