A világ legnagyobb idei folyami expedíciója a Dunán

A most zajló Nemzetközi Duna Expedíció (JDS3) a világon a legnagyobb folyami kutató expedíció 2013-ban, az ENSZ Vízügyi Együttműködés Nemzetközi Évében - mondta Ivan Zavadsky, a Duna Védelmi Nemzetközi Bizottság (ICPDR) főtitkára kedden a magyar fővárosban sajtótájékoztatón.

dunaAz expedíció hétfőn érkezett Budapestre. A főtitkár közölte: augusztus 13. és szeptember 26. között a JDS3 hajói 6 hét alatt összesen mintegy 2400 kilométert tesznek meg 10 országon keresztül folyásirányban lefelé haladva, egészen a Duna-deltáig. A JDS3 munkáját a Duna Védelmi Nemzetközi Bizottság koordinálja.

A tudósokból álló nemzetközi kutató csapat például mintavételezést végez, fedélzeti elemzést és feldolgozást készít az összegyűjtött minták felhasználásával.

Medgyesy Balázs kormánybiztos arról beszélt, hogy a mostani expedíció - amelyet 2001-ben és 2007-ben is megelőzött egy-egy hasonló - kiemelt projektje az unió Duna Régió Stratégiájának. A kutatási eredmények pedig különösen fontosak a térség államainak - így Magyarországnak is - egyebek mellett a vízgyűjtő-gazdálkodási tervek fejlesztésében, valamint az aszály elleni védekezésben.

 

 

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks 30 kilométeres körzetében - közölte a katasztrófavédelem a Facebook-oldalán.

Elvitte az emlékezés virágait

Elvitte az emlékezés virágait

Három dabasi temető sírjairól összesen 50 művirágcsokrot tulajdonított el egy férfi.

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Rongálás és garázdaság miatt indult büntetőeljárás egy férfival szemben, aki egy Csanyteleken parkoló személygépkocsit rongált meg.

http://ujhazak.com