Adócsaló zöldség- és gyümölcskereskedőket fogtak el a pénzügyőrök

Görögországból importált zöldséget és gyümölcsöt a forgalmi adó megfizetése nélkül értékesítő kereskedőket fogtak el a pénzügyőrök a szegedi nagybani piacon - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense kedden az MTI-t.Dávid Nikolett közölte, a megalapozott gyanú szerint a két férfi hasonló módszerrel próbálta elkerülni az adófizetést. Zöldségeket és gyümölcsöket rendeltek főként Görögországból, majd papíron értékesítették az árut a saját irányításuk alatt álló, haszonhúzó társaságok részére. Így azt a látszatot keltették, mintha a termékeket nem egy uniós tagországból, hanem más, belföldi társaságoktól szerezték volna be. A számlázási lánc kialakításának az volt a célja, hogy az unióból beszerzett termékek belföldi értékesítését terhelő általános forgalmi adó megfizetését elkerüljék - írta a sajtóreferens.

A közlemény szerint időközben stratégiát is váltottak; az áruk egy részét számla nélkül adták el, hogy így titkolják el az értékesítéseik után keletkező általános forgalmi adót. Mindezek lehetővé tették, hogy az árut kedvezőbb piaci áron értékesítsék, ezáltal ellehetetlenítve a piacon jelenlévő többi őstermelőt és gazdasági szereplőt.

A NAV munkatársai a két, egymással párhuzamosan zajló akcióban öt-öt helyszínen intézkedtek Csongrád-Csanád, Bács-Kiskun és Pest vármegyében, és bizonyítékokat foglaltak le. A pénzügyi nyomozók öt férfit és négy nőt hallgattak ki gyanúsítottként, a haszonhúzó cégek irányítóit pedig őrizetbe is vették. Mindkét ügyben különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt nyomoznak. Az elkövetők összesen több mint 300 millió forint vagyoni hátrányt okoztak a központi költségvetésnek - áll a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A házban kapták el a betörőket

A házban kapták el a betörőket

A kecskeméti nyomozók egy 42 éves és 28 éves férfit vettek őrizetbe.

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Nyolcmillió forint sérelemdíjat állapított meg a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen egy férfinak, akit úgy megvertek a foglárok a tököli börtönben, hogy ki kellett venni a lépét - tájékoztatta a sértett jogi képviseletét ellátó Magyar Helsinki Bizottság az MTI-t szerdán.

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Ismeretlen módon eltűnt egy második világháborús robbanótest az apadó Dunából az előbukkanásáról szóló bejelentés után, felkutatásához a lakosság segítségét kéri a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott óvatosságra inti a strandolókat.

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Nyolc esetben volt szükség a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság járőreinek gyors beavatkozására az elmúlt napokban.

Egy menő kép ára

Egy menő kép ára

A salgótarjáni rendőrök azonosították és elfogták a karancslapujtői szökőkút megrongálóját.

http://ujhazak.com