Áfacsaló bűnszervezetet számolt fel a NAV

Négymilliárd forint áfát tüntetett el fiktív számlákkal egy több mint harminc cégből álló számlagyár, a Győri Járásbíróság elrendelte a bűnszervezet három vezetőjének letartóztatását - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense csütörtökön az MTI-vel.Haszon Dávid tájékoztatása szerint a NAV az ügyben üzletszerűen és bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt indított nyomozást. A gyanú szerint a bűnszervezet egy takarítási és informatikai szolgáltatásokat nyújtó céghálózatot és számlagyárat működtetett, az online számlarendszer adataiból derült ki, hogy a kibocsátott fiktív számlákkal a megrendelők jogosulatlanul csökkentették fizetendő áfájukat.
   

A számlakibocsátó cégek élén többségében nehéz anyagi körülmények között élő strómanok voltak, akik pénzért vállalták a névleges vezetői szerepet. A társaságokhoz papíron bejelentett alkalmazottak valójában a megrendelőknél dolgoztak. A számlagyár felszámolására szervezett akcióban a NAV munkatársai 35 embert hallgattak ki gyanúsítottként, közülük nyolcat őrizetbe vettek, emellett az adóhivatal 3,2 milliárd forint értékben zárolt bankszámlákat és ingatlanokat, és lefoglalt nagy értékű gépkocsikat, részvényeket és készpénzt is.
    

A nyolcvan helyszínre kiterjedő akcióban a nyugat-dunántúli nyomozók munkáját járőrök, revizorok, informatikusok, a Merkur bevetési egység és a Terrorelhárítási Központ is segítette.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

http://ujhazak.com