Aláírásgyűjtésbe kezd a Fidesz Mohácson a polgármester-választás miatt

Aláírásgyűjtésbe kezd a Fidesz mohácsi szervezete a héten azért, hogy a helyiek "tiszta, fair keretek között, az emberi méltóságot és a becsület normáit is betartva választhassanak polgármestert" - közölte a szervezet hétfőn az MTI-vel.A közleményben utalnak arra, hogy Szekó József polgármester halála miatt csak az MSZP által támogatott Csorbai Ferenc neve szerepel polgármesterjelöltként a szavazólapokon. Azt írták, mohácsiak ezrei keresték meg a Fidesz városi csoportjának tagjait azzal, hogy "elfogadhatatlannak tartják a kialakult helyzetet, amely szerint Csorbai Ferenc egyetlen, vagyis akár saját szavazatával is Mohács város vezetőjévé válhat".

    
A mohácsiak szerint - közölte a helyi Fidesz-szervezet - ez méltatlan lenne a város történelméhez, Szekó József több évtizedes munkásságához és a település lakóihoz. Hozzátették: Csorbai Ferenc sem vállalhatja azt a morális terhet, amit egy "etikátlanul megszerzett" politikai pozíció jelentene. A szervezet közölte, az "emberek akaratának kinyilvánítása és érvényesítése érdekében" kezdenek aláírásgyűjtésbe azért, hogy "a mohácsi polgárok eddig eljuttatott kérésüket, igényüket, szándékukat írásban is megerősíthessék". Hozzátették, igyekeznek "minden mohácsi polgár véleményét megismerni ebben a kétségtelenül nehéz helyzetben".


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytat egy ózdi lakossal szemben, aki a gyanú szerint láncfűrésszel fenyegetett meg egy sofőrt egy kőröshegyi parkolóban.

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

http://ujhazak.com