Balatoni Katalin: kiemelkedően sokszínű Mohács kultúrája

Gyönyörűen sokszínű kultúrája, élő hagyománya miatt Mohács sajátosan jó helyzetben lévő település - hangoztatta Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevelési helyettes államtitkára a busójárás csütörtöki nyitórendezvényén.

Lovagi zarándoklatot rendeznek Báta és Mohács között augusztusban

Hagyományteremtő szándékkal lovagi zarándoklatot tartanak Báta és Mohács között augusztus 27-én.

Lelőtte feleségét, majd magával is végzett egy férfi Mohácson

Lelőtte feleségét, majd magával is végzett egy férfi Mohácson - közölte a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság pénteken az MTI-vel.

Újra kinyit a mozi Mohácson

Premierfilmek vetítésével, évtizedes szünet után szeptember 3-tól ismét lesznek mozielőadások Mohácson, a Kossuth Filmszínház és Teátrum épületében - közölte a Duna-parti város önkormányzata az MTI-vel.

Aláírásgyűjtésbe kezd a Fidesz Mohácson a polgármester-választás miatt

Aláírásgyűjtésbe kezd a Fidesz mohácsi szervezete a héten azért, hogy a helyiek "tiszta, fair keretek között, az emberi méltóságot és a becsület normáit is betartva választhassanak polgármestert" - közölte a szervezet hétfőn az MTI-vel.

Több mint 850 millió forintból újulnak meg a busójárás színterei Mohácson

Megkezdődött a busójárás színtereinek mintegy 850 millió forintos megújítása Mohácson - jelentette be a Duna-parti város polgármestere a projekt nyitórendezvényén szerdán.

Péntektől korlátozzák a 3,5 tonnánál nehezebb járművek kompközlekedését Mohácson

Péntek hajnaltól szünetel a 3,5 tonna össztömeget meghaladó járművek szállítása a Mohács-Újmohács kompátkelőhelyen a Duna rendkívül alacsony vízállása miatt - tájékoztatta a Mohácsi Városgazdálkodási és Révhajózási Nonprofit Kft. csütörtökön az MTI-t.

Aratónap Mohácson

Aratónap Mohácson.

Másodszor rendezik meg a Dunamenti Halfesztivált Mohácson

Második alkalommal rendezi meg július 21-én a Dunamenti Halfesztivált Mohácson a baranyai város német nemzetiségi önkormányzata, amelyre Magyarország mellett idén Horvátországból és Szerbiából is várnak halfőző mestereket, csárdásokat, valamint szabadidős halászléfőző csapatokat.

Minden eddiginél több maskarás búcsúztatja a telet az idei busójáráson

Rekordszámú, 1350 maskarás űzi el a telet az idei busójáráson, amely február 8-án veszi kezdetét Mohácson.

A Dunába fulladt egy fiatal férfi Mohácsnál

Elmerült és a Dunába fulladt kedden egy huszonéves férfi Mohácsnál - írta szerdán a Pécsi Újság.hu.

Első alkalommal rendeznek Dunamenti Halfesztivált Mohácson

Első alkalommal rendezi meg július 22-én a Dunamenti Halfesztivált Mohácson a baranyai város német nemzetiségi önkormányzata, amelyre a Duna Győrtől Újvidékig tartó szakaszáról várnak halfőző mestereket, valamint szabadidős halászléfőző csapatokat.