OVF-szóvivő: az éjszaka tetőzik a Duna Mohácsnál

A Duna vízállása kedd éjszaka tetőzik Mohácsnál, onnantól a teljes magyarországi szakaszon apadni fog a folyó - mondta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője az M1 aktuális csatornán.Siklós Gabriella a kedd reggeli műsorban beszámolt arról, hogy kettősség jellemzi a Duna magyarországi szakaszát. A víznek sehol sincs utánpótlása, a Szigetköznél és felette hétfőn megszüntették a védelmi készültséget, az első néhány száz vízügyi szakember vissza tudott indulni az igazgatóságokhoz, de Dunaújvárostól délre még nagyon magas a víz, a kollégáiknak huszonnégy órában figyelniük kell ott, ahol másod-, esetleg harmadfokú a készültség - közölte.

A szóvivő hozzátette, hogy a Duna felsőbb szakaszain a helyreállítási munkálatokra készülnek, délen "vízügyes szaknyelven szólva kiterül a víz", vagyis egy kicsit lassabban éri el a "tetőző időpontot", és lassabb az apadás is, nagyon sok helyen előfordulnak buzgárok, fakadóvizek, csurgások. A hét végére az egész országban fokozat alatti vízállásokat várnak, gyakorlatilag már mindenhol az eredeti mederben lesz a víz - jelentette ki Siklós Gabriella.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com