Lovagi zarándoklatot rendeznek Báta és Mohács között augusztusban

Hagyományteremtő szándékkal lovagi zarándoklatot tartanak Báta és Mohács között augusztus 27-én. Az eseményt koncertek, családi programok egészítik ki a Duna-parti városban - közölték a szervezők az MTI-vel.A Történelmi Hadi Akadémia Alapítvány szervezésében megvalósuló esemény szentmisével kezdődik a népszerű zarándokhelynek számító bátai Szent Vér bazilikában, majd elindul a 26 kilométeren át, Dunaszekcső és Bár érintésével zajló lovagi zarándoklat.
    

Mohácson az esti órákban családi programok várják az érdeklődőket: fellép a Keleti Szél zenekar, Maczkó Mária énekművész, a Bajvívók bandája és az Aprája dudazenekar, később szentmisét tartanak a Magyarok Nagyasszonya templomban, majd a főtéren Kolozsvári Gergely szobrászművész munkáját, egy fából faragott, életnagyságú keresztre feszített Krisztus szobrot láthat a közönség a lovagi felvonulás keretében.
    

A továbbiakban fényfestéssel, lovagi bajvívással emlékeznek meg a csatában elesett lovagokról, végül a nap záróeseményeként a Misztrál együttes ad koncertet. Az alapítvány szándékai szerint a mohácsi csata 500. évfordulójáig minden évben megtartják a lovagi zarándoklatot, amelynek történelmi hátteréről azt írták: már az 1120-as évektől a lovagi életforma természetes részévé váltak az ilyen események, amelyek fő célja a természetfelettivel való kapcsolódás vallásos vágya volt.
    

1526-ban II. Lajos király az ország vezetőivel a bátai kegytemplomban járult a szentségekhez, itt tartották a mohácsi csata előtt az országtanács utolsó ülését és innen indult a sereg a végzetes csatába. A magyar királlyal együtt áldozott a 26 ezer magyar lovag is, mielőtt a mohácsi mezőre vonult volna - idézték fel a közleményben. Az augusztus 27-i programokról bővebben az esemény Facebook-oldalán, a Báta-Mohács Lovagi Zarándoklat cím alatt lehet tájékozódni.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

http://ujhazak.com