Alapjogokért Központ: egységesen elutasítják Gyurcsányék árnyékkormányát a magyarok

A választókorú magyarok csaknem 90 százaléka szerint nem szolgálja az ország érdekét, hogy Dobrev Klára vezetésével megalakult a Demokratikus Koalíció (DK) baloldali árnyékkormánya - közölte október 10. és 12.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

között ezer ember telefonos megkérdezésével készült közvélemény-kutatására hivatkozva pénteken az Alapjogokért Központ az MTI-vel.A közlemény szerint a sorozatban negyedik választáson kétharmados vereséget elszenvedő magyarországi baloldal "tetszhalott" állapotba került, ebből a vert helyzetből igyekezett Gyurcsány Ferenc pártelnök és felesége, Dobrev Klára előnyt kovácsolni a DK-nak akkor, amikor a szankciópárti árnyékkormány felállításáról döntött.
    

A demokratikus legitimitással nem bíró, azonban a 2010 előtti kudarcos baloldali politikában "kipróbált" tagokból létrehozott "kabinet" felállítására egy "ellenzéki alternatíva" felmutatása miatt volt szükség, legalábbis Gyurcsányék szerint - fogalmaztak. A "balliberális alternatíva elutasítottságát azonban híven tükrözi", hogy az árnyékkormány megalakítása a válaszadók 89 százaléka szerint nem szolgálja Magyarország érdekét, és mindössze 10 százaléknyian azonosították a DK politikai akcióját az ország érdekében álló lépésként - írták.
    

"Mindez egyértelmű visszajelzés Dobrev Klára és árnyékkormányának tagjai számára, ugyanis az adatok fényében a múlt héten 11. születésnapját ünneplő Demokratikus Koalíció legfeljebb a baloldalt ajándékozta meg az árnyékkabinettel". Megalakítása vélhetően pusztán azt a célt szolgálja, hogy e szimbolikus gesztussal is kifejezzék: ha az ország felett nem is tudják, de a baloldalon átveszik a teljes irányítást - tették hozzá.
    

Ezzel összefüggésben a válaszadóknak már egy nagyobb része, 30 százalék mondta azt, hogy az ellenzék érdekében áll az árnyékkormány, ugyanakkor csaknem 70 százaléknyian azon a véleményen voltak, hogy e lépés még az ellenzék érdekét sem szolgálja - áll az Alapjogokért Központ közleményében.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

http://ujhazak.com