Felmérés: Csehországban továbbra is az ellenzéki ANO a legnépszerűbb párt

Továbbra is az Andrej Babis volt kormányfő vezette ellenzéki Igen - Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO) mozgalom a legnépszerűbb Csehországban, de előnye az utóbbi hónapokban csökken.

Az életvégi döntésekkel kapcsolatban kezdeményeztek törvénymódosítást ellenzéki pártok

Az életvégi döntések szabadságának megteremtése érdekében nyújtottak be törvénymódosítást ellenzéki pártok az Országgyűlésnek.

Deutsch Tamás: a dollárbaloldal képviselői már büszkélkednek is azzal, hogy hazájuk ellen áskálódnak

A dollárbaloldal európai parlamenti (EP-) képviselői már büszkélkednek is azzal, hogy hazájuk ellen áskálódnak, azon dolgoznak ugyanis, hogy Magyarország ne juthasson hozzá a jog szerint neki járó uniós forrásokhoz - közölte a Fidesz EP-frakcióvezetője szerdán.

Az MSZP-s Lukoczki Károly több ellenzéki párt polgármesterjelöltje a XVII. kerületben

Lukoczki Károly MSZP-s önkormányzati képviselőt támogatja polgármesterjelöltként a főváros XVII. kerületében az MSZP, a DK, a Párbeszéd, a Jobbik és az LMP.

Mi Hazánk: Sulyok Tamás nem testesíti meg a nemzeti egységet

Sulyok Tamás, a kormánypártok államfőjelöltje nem testesíti meg a nemzeti egységet, a Mi Hazánk Mozgalom által javasolt Csath Magdolna alkalmas erre a feladatra - mondta Novák Előd, az ellenzéki párt alelnöke hétfőn az Országházban tartott sajtótájékoztatóján.

Orbán Viktor: a magyar baloldalt külföldről pénzelik

Nem ok nélkül alakul ki az az érzés, hogy Brüsszel gyakran más érdekét képviseli az európaiak érdeke helyett, éppen úgy, mint a magyar parlamentben: "itt is arról van szó, például az ukrán fegyverek ügyében, hogy a magyar baloldalt külföldről pénzelik" - közölte Orbán Viktor.

Orbán Viktor: a magyar baloldal háborúpárti

A magyar baloldal háborúpárti, mindig arról akar megegyezni Brüsszellel, Magyarország hogyan vegyen részt a háborúban - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.

MSZP: a Fidesz legyőzhető, az ellenzéki pártoknak közösen kell indulniuk az idei választásokon

A Fidesz legyőzhető, ehhez a "demokratikus ellenzéki pártoknak" közösen kell indulniuk az idei európai parlamenti (EP-) és az önkormányzati választáson - jelentették ki az MSZP társelnökei hétfőn videóüzenetben.

A városi adósságokról indít tájékoztató kampányt az IKSZ Pécsen

Az ellenzéki vezetésű pécsi önkormányzat eladósodásával kapcsolatban indít tájékoztató kampányt az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) helyi szervezete a baranyai vármegyeszékhelyen.

Fidesz: "a gyurcsányista pártkatonáknak már a színház is olcsóbb?"

A "gyurcsányista pártkatonáknak" már a színház is olcsóbb? - tette fel a kérdést a Fidesz budapesti szervezete hétfőn a Facebookon.

Ellenzéki pártok szerint a kormánytól kell megvédeni Magyarország szuverenitását

Egy "valódi" szuverenitásvédelmi törvényjavaslatot terjeszt be az Országgyűlésnek négy ellenzéki párt, szerintük ugyanis az ország szuverenitását a kormánytól kell megvédeni, mert kiszolgáltatja Magyarországot az orosz és kínai érdekeknek.

Hollik István: Gyurcsányék lebuktatták Brüsszelt és saját magukat is

Gyurcsányék megint lebuktatták Brüsszelt: a Demokratikus Koalíció elnöke korábban egy rádióinterjúban azt állította, hogy "ők mondják tollba" Brüsszelnek a Magyarországnak szabott újabb és újabb feltételeket azért, hogy addig se érkezhessenek meg az uniós pénzek.