Krónika 3. rész

A kormány és az ellenzék gazdaságpolitikája közötti különbség elemzésével zárultak a napirend előtti felszólalások. Ezt követően a parlament megkezdte a politikai erőszak terjedése elleni fellépésről szóló határozati javaslat vitáját.Fidesz: a gazdaságpolitikában nincs harmadik út

Szatmáry Kristóf (Fidesz) napirend előtti felszólalásában kijelentette, hogy a gazdaságpolitikában nincs harmadik út, két gazdaságpolitikai realitás létezik. Az egyik a Fidesz patrióta gazdaságpolitikája, ami célzott támogatásokkal, kiszámítható hitelekkel és adórendszerrel, valamint alacsony társasági adóval próbálja segíteni a hazai vállalkozásokat - jelentette ki. Hozzátette, ennek nyomán az elmúlt 16 évben a hazai vállalkozások megerősödtek, pénzügyeik stabilizálódtak.

Ezzel szemben a Tisza Párt programjai, habár azokról titkolóznak, az MSZP-SZDSZ kormányok idején, valamint a Gyurcsány Ferenc politikájában látható klasszikus neoliberális elveket hozzák vissza - emelte ki.

A felszólaló azt mondta, hogy az első csapás a többkulcsos szja lesz. A Tisza Párt gazdasági elképzeléseknek eredményeként nőne a feketegazdaság, több lenne az elbocsátás és csökkenne a versenyképesség. Ezután jönne a társasági adó akár 16 százalékos emelése - szögezte le.

Ha nem támogatják a kis- és közepes vállalkozásokat, az rövid távon költségvetési többletbevételt eredményezhet, de már középtávon is krízishez vezet - szögezte le.

Hidvéghi Balázs, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára azt felelte, hogy a Tisza Párt eddigi megismert nyilatkozatai világossá tették, hogy jelentős adóemelésekre, jelentős megszorításokra készülnek.

A kormány abban hisz, hogy minél több pénzt kell hagyni az embereknél, vagyis alacsony adókra van szükség - mutatott rá.

A 15 százalékos, egykulcsos szja igazságos és arányos, mert mindenki ugyanabban az arányban adózik - érvelt. Rámutatott, hogy a kiszivárgott tervek szerint a Tisza Párt kormányra kerülésének esetén jelentősen emelkedne a személyi-jövedelemadó - mutatott rá.

A családtámogatási rendszer is veszélybe kerülne, ha egy más megközelítésű, Brüsszelből diktált gazdaságpolitika valósulna meg - jelentette ki.

A Tisza Párt próbálja eltitkolni, hogy mire készül, és amikor ez egy nyilatkozatból kiderült, azóta próbálja tagadni - közölte zárásként.

Előterjesztő: a demokráciákban egyre inkább terjed az erőszak

A politikai erőszak terjedése elleni fellépésről szóló határozati javaslatot Kósa Lajos (Fidesz), a honvédelmi és rendészeti bizottság elnöke ismertette.

A képviselő úgy fogalmazott, hogy még nincsen kampány, csak az "előszele fújdogál", de már kétségbeejtő mértéket öltött az erőszak, az agresszió. Mi lesz a kampányban, ha már most ott tartunk, hogy újságírókat lehet lökdösni, kérdező embereket lehet inzultálni, éles lőszerrel járnak lakossági fórumra - tette fel a kérdést.

Kósa Lajos kiemelte, az látszik, hogy a demokráciákban egyre inkább terjed az erőszak, ami akár már az életet is fenyegeti. Ezt észleve a honvédelmi és rendészeti bizottság határozatot készített, amelynek lényege, hogy elítélnek mindenfajta politikai agressziót és arra kérik a pártokat, hogy csatlakozzanak ehhez az indítványhoz. A pártokat arra is kérik, hogy a kampány során és azon kívül is adják meg a tiszteletet egymásnak és a választóknak - tette hozzá. Emellett elítélik a digitális térben látható agressziót és fellépnek annak terjedése ellen - jelentette be.

A javaslat felszólítja a kormányt, hogy lépjen fel az olyan nyilvánvalóan agresszív cselekmények ellen, mint az, hogy a Tisza Párt egyik politikusa többször is éles lőfegyverrel vesz részt a párt gyűlésein - emelte ki.

Az indítvány felkéri a kabinetet, hogy tekintse át a jogszabályokat és szigorítsa a fegyvertartáshoz kapcsolódó szabálysértési eljárást - közölte. Indoklásként azt mondta, hogy ha a fegyvertartási szabályok megsértése miatt szabálysértési eljárás indul, akkor csak azt a lőfegyvert, lehet elkobozni, amivel a szabálysértést elkövették, de a fegyvertartási engedélyt nem lehet visszavonni vagy felfüggeszteni. A rendőrök ezért azzal szembesültek, hogy Ruszin-Szendi Romulusz szabályosan tud még egy lőfegyvert tartani - tette hozzá.

A javaslat arra is felkéri a kormányt, hogy nézze meg, melyek azok a szervezetek, amelyek rendkívüli agresszivitást és fizikai erőszakot mutatnak a politikai tevékenységük során, majd lépjen fel ellenük - ismertette a részleteket. Emlékeztetett, hogy az antifa nevű szervezetet már terrorszervezetté nyilvánították.

Kósa Lajos úgy fogalmazott: minden a verbális erőszakkal kezdődik, amikor politikusok elfogadhatatlan jelzőkkel illetik a versenytársaikat, vagy a választópolgárokat. A legdurvább erőszakos bűncselekmények nem azzal kezdődnek, hogy valaki előveszi a sörétes puskát és elkezd lövöldözni, hanem úgy indulnak, hogy valaki dehumanizálja a politikai vetélytársát vagy a más politikai nézeten lévőket. Aztán a vége az lesz, hogy egy ilyen hangulatban jön egy "félnótás" és megpróbálja lelőni a szlovák miniszterelnököt, mert nem ért egyet a politikájával - szögezte le.

Senki nem visel véletlenül éles lőfegyvert, Ruszin-Szendi Romulusz teljesen tudatosan követte el ezt a bűncselekményt, ami eleve agresszivitást sugall - ismertette meglátásár.

Kósa Lajos zárásként azt javasolta, hogy emellett gondolják át például a rágalmazás büntetési tételeit. Ha valaki teljesen nyilvánvaló hazugságot ír le egy sajtótermékben, jogtalanul letilt nyilvánosságról pártelnököt, akkor miért ne járnának el vele szemben úgy, hogy ezt ezerszer meggondolja - tette fel a kérdést.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com