Alapjogokért Központ: tízből hat magyar Orbán Viktort támogatja

Tízből hat magyar Orbán Viktort támogatja - írta kutatásáról beszámolva az Alapjogokért Központ az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.Mint írták: Orbán Viktor támogatottsága március közepére jelentősen emelkedett, az aktív magyar választók 61 százaléka mondta ugyanis azt, hogy őt szeretné miniszterelnökként látni, Márki-Zay Pétert viszont csak 26 százalékuk. Hozzátették: amíg a hivatalban lévő kormányfő népszerűsége rendre 50 százalék fölött volt az utóbbi 16 hétben, addig "baloldali kihívójának" támogatottsága 22 és 28 százalék között mozgott és az ukrajnai háború kitörése óta is stagnál. Az Alapjogokért Központ szerint nincs olyan társadalmi csoport, amelyben Márki-Zay Péter vezetne, a fiatalok vagy a fővárosiak körében is Orbán Viktor a népszerűbb.
    

Az országosan reprezentatív kutatások 2021 utolsó hat, illetve 2022 első tíz hetében mérték fel azt, hogy Orbán Viktor miniszterelnököt, illetve Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelöltet az aktív szavazók hány százaléka szeretné kormányfői pozícióban látni.

Az intézet szerint a kutatási trendek azt mutatják, hogy a válaszadók rendre abszolút többséget meghaladó arányban mondták azt, hogy Orbán Viktort szeretnék miniszterelnöknek.
    

Úgy fogalmaztak: a 2010 óta hivatalban lévő kormányfő népszerűsége ráadásul az ukrán-orosz konfliktus kirobbanását követően ismét erősödni tudott, az őt támogató, aktív választók aránya az utóbbi két hétben 52-ről 61 százalékra emelkedett. "Az, hogy ma már tízből több mint hat magyar van ezen az állásponton, igazolni látszik a stratégiai nyugalmat és Magyarország biztonságának és békéjének megőrzését hirdető kormányfői testtartást" - fogalmaztak.
    

A regnáló miniszterelnökkel szembeni hátrányát Márki-Zay Péter viszont nem tudta lefaragni - tartalmazza a közlemény. Hozzátették: a hódmezővásárhelyi polgármester támogatói köre 2021 novembere óta stagnál: 22-28 százalék mondta azt a felmérésekben az elmúlt 16 adatfelvételkor, hogy őt szeretné miniszterelnökként látni, legutóbb 26 százalék. "Mindez azt is jelenti, hogy a Gyurcsány Ferenc országos listájának első helyén szereplő politikus szimpátiaindexe továbbra is alacsony" - írták. Hozzáfűzték: ezt igazolja, hogy Márki-Zay Pétert a kormánnyal kritikus, önmagukat ellenzékinek mondó válaszadóknak is csak 71 százaléka támogatja, míg Orbán Viktor mellett a kormánnyal szimpatizálók 93 százaléka kiállt.
    

Az Alapjogokért Központ azt írta: a 18-29 évesek 48 százaléka Orbán Viktort szeretné miniszterelnöknek és csak 34 százalékuk Márki-Zay Pétert. De a fővárosiak is 45-42 arányban a hivatalban lévő kormányfő pártján állnak, míg a községben élők körében 72-15 ugyanez az arány - írták. Az intézet szerint Márki-Zay Péter lemaradása azért lehet még mindig ilyen tetemes, "mert a szomszédban zajló háború kirobbanása előtt és azt követően is hibát hibára halmozott, zűrzavarosan, össze-vissza beszélt, majd utólag nem győzött magyarázkodni". Úgy fogalmaztak: "tudatlannak nevezte például a vidékieket, gúnyolódott a nyugdíjasokon vagy ostobának titulálta azokat, akik pártolják a gyermekvédelmi törvényt (...), kritizálta a rezsicsökkentést, a minimálbért, a 13. havi nyugdíjat vagy az alapvető élelmiszerek és az üzemanyagok hatósági árstopját is". Hozzátették: "az utóbbi két hétben ráadásul +javaslatot+ tett arra, hogy Magyarország küldjön katonákat és fegyvereket az ukrajnai háborúba, a kárpátaljai magyarokat pedig oroszbarátsággal vádolta meg, veszélyeztetve ezzel biztonságukat".
    

A kutatásról azt írták: az Alapjogokért Központ közvélemény-kutatásai 2021. november 15. - 2022. március 10. között telefonos adatfelvétellel, CATI-módszerrel készültek. Az egyenként 1000 tagú minták reprezentatívak a 18 évesnél idősebb lakosságra. A statisztikai mintavételből adódó elkerülhetetlen ingadozások nem, kor, régió, településtípus és iskolai végzettség szerint a KSH adatai alapján kerültek kiegyenlítésre. Azokban az esetekben, ahol minden megkérdezett válaszolt a kérdésre, 95 százalékos megbízhatósággal mondhatjuk, hogy a becslések maximum 3,16 százalékkal térnek el a teljes sokaságra jellemző értéktől - írták.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Az ország délkeleti kétharmadán kedd éjfélig további 5-15 centiméternyi hó hullhat, ezért a HungaroMet Zrt. keddre Baranya és Bács-Kiskun vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

http://ujhazak.com