Alapjogokért Központ: világtendencia a kormányzati döntéshozatal kiszervezése

Egyre inkább világtendencia a döntéshozatal kiszervezése: szuverén államok demokratikusan megválasztott kormányainak döntéseit globális szervezetek igyekeznek korlátozni - állapítja meg az Alapjogokért Központ kutatása, amelyet az intézet igazgatója ismertetett pénteken Budapesten újságírókkal.Szánthó Miklós kiemelte: ennek a törekvésnek az a célja, hogy a döntéshozatal lokális szintről demokratikus legitimációt nélkülöző "szuperstrukturális szintre" kerüljön. Mindennek pedig végső célja az állami szuverenitás letörése, valamilyen nemzetközi globális alkotmány létrehozásával - tette hozzá.

    
Mint mondta, e törekvés eszközei a nemzetközi szervezetek, mint például az Egészségügyi Világszervezet vagy a Velencei Bizottság, illetve az NGO-k, vagyis a civil szervezetek; támogatást jelent mindehhez a "jurisztokrácia", a nemzetközi jogászi elit, amelynek tagjai már elszakadtak az államoktól.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ugyanakkor eszközként használják ezek az erők az emberjogi fundamentalizmust, ami a liberális jogértelmezés szerint azt jelenti, hogy bármiféle emberi igény olyan joggá transzformálható, ami érvényesíthető az állammal, a közösséggel szemben - jegyezte meg Szánthó Miklós.
   

Kijelentette: e törekvés képviselői univerzális értelmezési monopóliumot akarnak kialakítani az olyan fogalmak tekintetében, mint a jogállamiság vagy a demokrácia; saját, liberális kánonjuk szerint értelmezik ezeket a fogalmakat és ekként is kodifikáltatják. Példaként említette, hogy eszerint csak egytípusú, liberális demokrácia létezik, és ami nem liberális, az már nem is demokrácia.
    

Molnár Balázs, a kutatás vezetője arról szólt, hogy a globális döntéshozatal képviselői felsőbbrendűnek tekintik a nemzetközi jogot, hitet tesznek a világállam, a nyílt társadalom, a patrióták elleni harc mellett, illetve mindenhatónak tekintik a nemzetközi szervezeteket, illetve az NGO-kat. Továbbá olyan alapelveket, például a gendertanokat vagy a globális migrációs paktumot tekintik dogmának, amiről soha nem született demokratikus döntés - fűzte hozzá.
    

A döntéshozatal kiszervezésére szerinte jó példa az Európai Unió hatalmi túlterjeszkedése, amikor például Gyurcsány Ferenc családi cégének adott megbízáson keresztül a pártját, a DK-t támogatják, illetve amikor birodalmi, föderális szemléletű médiát támogatnak - mondta a kutatásvezető. Végül hangsúlyozta: Magyarország különleges hely abból a szempontból, hogy más országokkal ellentétben erről a kérdésről nyílt vitát lehet folytatni.
   

A kutatás megállapítja, hogy az elmúlt évtizedekben rendszeressé váltak azon törekvések, melyek célja, hogy alapvető társadalmi viszonyokat változtassanak meg az állami főhatalmat gyakorló, legitim népképviseleti fórumok megkerülésével, kihagyásával. A szuverén államok pedig szépen lassan azt "veszik észre", hogy hatalmukat, mozgásterüket és a nemzeti létük kereteit külső erők folyamatosan korlátozzák, csökkentik.
    

Az Európai Unióban az Európai Bizottság egyre inkább átpolitizálódott az elmúlt évtizedekben, az Európai Bíróság működése első évtizedétől erősíti jogköreit, "kvázi alkotmányos" szintre emelve a szerződéseket. Így a föderalisták szinte észrevétlenül és megfellebbezhetetlen módon tudtak erősödni. Ugyanakkor a strasbourgi emberi jogi bíróság munkatársainál is jól dokumentálható a globális-liberális ideológia fennállása, mely meghatározza a bíróság döntéseit - tartalmazza a kutatás.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Célkörözés

Célkörözés

A budapesti nyomozók két hét alatt 57 körözési eljárás végére tettek pontot.

Egy jogesettár volt a rovásán

Egy jogesettár volt a rovásán

Hétszeres körözöttet fogtak el a kispesti körzeti megbízottak.

Béren kívüli marihuána

Béren kívüli marihuána

A budapesti nyomozók gyanúja szerint pénz helyett kábítószerrel fizethette ki egy munkását egy kőbányai férfi – őrizetbe vették.

Megverték és megfenyegették szomszédjukat

Megverték és megfenyegették szomszédjukat

A várpalotai rendőrök elfogták egy 28 éves férfit és 25 éves társát.

Bilincs került a rablók kezére

Bilincs került a rablók kezére

A nagykátai rendőrök őrizetbe vettek egy párost, akik a helyi vasútállomás mosdójában bántalmaztak egy férfit.

Bezárták az online áruház kiskapuját

Bezárták az online áruház kiskapuját

Új bűncselekménytípus elkövetőjét fogták el tiszaújvárosi nyomozók.

Sorozatos járműfeltörések Bátonyterenyén

Sorozatos járműfeltörések Bátonyterenyén

Pár nap alatt hét bűncselekményt követett el két helyi férfi Bátonyterenyén, akik parkoló gépkocsikat törtek fel, közülük négyet el is loptak.

Hot dog alakú drogpipát is lefoglaltak

Hot dog alakú drogpipát is lefoglaltak

Egy fiatal tiszaújvárosi nő külföldről rendelt kokaint.

Befejezték a nyomozást a belvárosi emberölés ügyében

Befejezték a nyomozást a belvárosi emberölés ügyében

A fővárosi rendőrök lezárták az eljárást az ellen a férfi ellen, aki szóváltást követően egy másik férfi halálát okozta egy V. kerületi szórakozóhelyen.

Áll az alku?

Áll az alku?

A gödöllői rendőrök elfogtak egy brigádot, akik kezdetben alacsony áron vállalták a munkát, majd annak elvégzése után több százezer forintot követeltek érte.

http://ujhazak.com