Alapvető jogok biztosa: nem a TASZ-szal folytatott levelezést közölte a Magyar Nemzet

A Magyar Nemzet által hivatkozott levél az ügy előadója és hivatali vezetője között, a tűcsereprogram megszüntetéséről szóló jelentés tervezetének előkészítésekor készült - közölte Székely László, az alapvető jogok biztosa pénteken az MTI-vel.

mnloA napilap pénteken azt írta, hogy a hivatal főosztályvezetője a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő szervezet programvezetőjével levelezett arról, mikor lásson napvilágot a józsefvárosi tűcsereprogramról készített ombudsmani jelentés.

A Magyar Nemzet szerint a programvezető nemcsak tájékoztatta a főosztályvezetőt a tűcsereprogrammal kapcsolatos fejleményekről és blogbejegyzéseket ajánlott a vizsgálatot folytatók figyelmébe, hanem egy májusi levélben már "lényegében a jelentés időzített megjelentetésére kéri a főosztályvezetőt, arra hivatkozva, hogy nagy médiamegjelenést szánnak neki, ám a következő időszak erre nem alkalmas, mert ő nyaralni megy".

A lap a levelezésből arra következtetett, hogy a TASZ-nál a jelentés elkészülte előtt tudhattak a tartalmáról. A Magyar Nemzet a cikkben közölte egy elektronikus levél másolatát is.

Székely László a napilap cikkének megjelenése után belső vizsgálatot rendelt el, és délelőtt azt közölte: a vizsgálat első megállapítása szerint a levél a hivatal zárt levelező rendszeréből származik, és sem feladóként, sem címzettként nem szerepel rajta a TASZ.

"A levél az ügy előadója és hivatali vezetői között, a jelentés tervezetének előkészítése során készült, és ismeretlen módon került a Magyar Nemzet birtokába" - állapította meg a biztos.

Hozzátette: "a Magyar Nemzet címlapján a címzettek és a feladó nevének kitakarásával másolatban közölt elektronikus levéllel, valamint az ahhoz fűzött feltételezésekkel a lap azt a hamis látszatot keltette, mintha az az Alapvető Jogok Biztosa Hivatalának munkatársai és a Társaság a Szabadságjogokért jogvédő szervezet közötti levélváltás dokumentuma volna".

Az alapvető jogok biztosa azt írta: sajnálattal állapítja meg, hogy a lap nagyobb jelentőséget tulajdonít a hivatal munkatársai egymás közötti, belső levelezésének, mint a kormány és a nemzeti drogstratégia által is támogatott tűcsereprogram sorsának.

Székely László emlékeztetett rá: a józsefvárosi tűcsereprogram megszűnésével kapcsolatban Kocsis Mátét (Fidesz-KDNP), a kerület polgármesterét olyan kompromisszumos megoldás kidolgozására kérte, amely figyelembe veszi minden érintett, különösen a helyi lakosok és az ellátott intravénás szerhasználók érdekeit.

"Egy ilyen megoldásnak oly módon kell biztosítania a kerületben lakók egészséges környezethez való jogának érvényesülését, hogy ne vezessen a kritikus helyzetben lévő, egészségügyi és szociális szempontból egyaránt rendkívül kiszolgáltatott drogbetegek egészséghez való alkotmányos jogának ellehetetlenüléséhez, egyúttal hatékony megoldást jelentsen a drogszemét begyűjtésének megszervezésére" - hangsúlyozta Székely László.

Az M1 Híradójának a TASZ munkatársa, Sárosi Péter azt mondta, levelezett az illetékes főosztályvezetővel, de ez megszokott kapcsolattartás a jogvédők és az ombudsmani hivatal között. Hozzátette: nem ismerték előre a jelentés tartalmát, és nem akarták befolyásolni a hivatal állásfoglalását.

Székely László, az alapvető jogok biztosa a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő szervezet beadványa alapján foglalkozott a VIII. kerületi Kék Pont tűcsereprogram megszüntetésének körülményeivel. A biztos jelentését a hivatal az internetes oldalán hozta nyilvánosságra szerdán. Ebben a biztos azt állapította meg, hogy a józsefvárosi tűcsereprogram megszüntetése az egészséghez és az egészséges környezethez való jog sérelmének közvetlen veszélyét idézte elő.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Lenyelt kapszulákban csempészték a kokaint – nemzetközi drogfutárhálózatot buktatott le a KR NNI

Lenyelt kapszulákban csempészték a kokaint – nemzetközi drogfutárhálózatot buktatott le a KR NNI

Hat futár, a bűnszervezet magyar irányítója, valamint két szervező is a gyanúsítottak között van a hazai eljárásban.

Őrizetben a szikés garázda

Őrizetben a szikés garázda

Egy 42 éves férfi előbb egy pékségben kezdett el agresszívan viselkedni egy párral szemben, majd a közeli parkban bántalmazta a férfit, és egy szikét is elővett.

A törölköző nem védi meg az értékeit – tanácsok a strandlopások megelőzésére

A törölköző nem védi meg az értékeit – tanácsok a strandlopások megelőzésére

Az országot érintő rendkívüli hőség miatt egyre többen keresnek felfrissülést a strandokon, fürdőkben és a természetes vizek partjain.

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban, a rendőrség pénteki tájékoztatása szerint vizsgálják az ügyet.

Kriminális helynevek

Kriminális helynevek

A magyarlakta vidékeket járva számos olyan város, falu, természeti képződmény nevével találkozhatunk, melyek a fülnek ismerősen hangzanak, de nem mindig kellemes a jelentéstartalmuk.

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Nem menekülhetett el az igazságszolgáltatás elől az a 43 éves nő, aki 2022-ben késsel támadt kolléganőjére, majd a Székesfehérvári Törvényszék 4 év letöltendő börtönbüntetésre ítélte.

Mindenki szeme láttára

Mindenki szeme láttára

A nagykátai rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a szeméremsértőket.

Életmentő beszélgetés

Életmentő beszélgetés

Egy rendőr lélekjelenlétének és kommunikációs készségeinek köszönhetően sikerült megmenteni egy 19 éves férfi életét Hőgyészen.

Fokozott ellenőrzést rendelt el Budapest rendőrfőkapitánya a hétvégére

Fokozott ellenőrzést rendelt el Budapest rendőrfőkapitánya a hétvégére

Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros teljes területére a hétvégére - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

Emberi testrészeket gyűjtött egy beteghordozó, a bíróság elrendelte bűnügyi felügyeletét

Emberi testrészeket gyűjtött egy beteghordozó, a bíróság elrendelte bűnügyi felügyeletét

Emberi test tiltott felhasználásával gyanúsít a rendőrség egy 30 éves budapesti férfit, egy beteghordozót, akitől koponyákat, csontokat, valamint preparált emberi arcbőrt is lefoglaltak a nyomozók.

http://ujhazak.com