Állam elleni bűncselekmény elkövetésével is meggyanúsították a Magyarok Felelős Nemzeti Kormánya vezetőit

Állam elleni bűncselekmény elkövetésével is meggyanúsította az ügyészség a Magyarok Felelős Nemzeti Kormánya elnevezésű csoport két vezetőjét kedden - tudatta a Központi Nyomozó Főügyészség közleményben az MTI-vel.A feltételezett elkövetőket hétfőn emberölés előkészületének gyanújával vették őrizetbe, ami kedden kiegészült alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására irányuló bűntettel. Az ügyészség szerint a gyanúsítottak létrehozták az úgynevezett Magyarok Felelős Nemzeti Kormánya nevű, az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására irányuló szervezetet, egyiküket bírói hatalommal ruházták fel, míg a másik gyanúsított feladata a végrehajtói hatalom megszervezése volt. A gyanúsítottak új "alkotmányt" is megfogalmaztak, melynek egyik pontja szerint a társadalom minden tagjának "mindazzal szemben, aki vagy ami megsérti az alkotmányos alapelvek előző pontokban megfogalmazott értékrendjét, joga és kötelessége a hűtlenség vádja nélkül akár élete árán is ellentmondani és ellenállni".
   

A gyanúsítottak részben nyílt, részben konspirált tagságú szervezetet működtettek, amelyet a közösségi médiában is megjelenítettek. A gyanúsítottak - antiszemita nézeteik hangoztatása mellett - az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására konkrét intézkedéseket tettek, amikor tagságukat a gyűlésükön és az interneten keresztül közéleti szereplők megölésére hívták fel.
    

A nyomozó ügyészség indítványozta a gyanúsítottak letartóztatását, a kényszerintézkedés tárgyában a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája dönt - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks 30 kilométeres körzetében - közölte a katasztrófavédelem a Facebook-oldalán.

Elvitte az emlékezés virágait

Elvitte az emlékezés virágait

Három dabasi temető sírjairól összesen 50 művirágcsokrot tulajdonított el egy férfi.

http://ujhazak.com