Aranykereskedelemmel foglalkozó bűnszervezet tagjai ellen emeltek vádat adócsalás miatt

Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség egy aranykereskedelemmel foglalkozó budapesti bűnszervezet tagjai és a hozzájuk kapcsolódó további gyanúsítottak ellen, akik fiktív számlázási láncon keresztül 2017 és 2020 között 5,7 milliárd forint vagyoni hátrányt okoztak a költségvetésnek.A vádhatóság azt közölte pénteken az MTI-vel, hogy egy 49 éves férfi volt az ügyvezetője egy cégnek, amelyen keresztül aranyárut - tört aranyat, aranytömböt, illetve arany ékszereket - szerzett be, majd azokat beolvasztás, vegyi tisztítás és tömbösítés után belföldön értékesítette. A cég vezetője később a testvére lett, de továbbra is a férfi irányította ténylegesen a társaságot.
    

A férfi a cége alá egy többszintű számlázási láncolatot szervezett, amelynek kizárólagos célja az volt, hogy azt a látszatot keltse, az aranyárut a cég belföldön szerezte be, így erre hivatkozva az áfafizetési kötelezettséget - jogosulatlanul - csökkentse. A számlázási láncolatba bevont - időszakosan párhuzamosan is működő, illetve néhány havonta változtatott - gazdasági társaságok valójában nem kereskedtek arannyal, szerepük csak a számlakiállításra korlátozódott.
    

Ezek a cégek áfabevallásokat egyáltalán nem vagy csak adóminimalizáló tartalommal nyújtottak be, így végső soron a felmerülő adóterhet senki nem fizette meg, a magyar állami költségvetés ettől a bevételtől elesett - írta az ügyészség. A Fővárosi Főügyészség az ügyben különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt 22 emberrel szemben - köztük 6 stróman ellen közokirat-hamisítás bűntette miatt - emelt vádat.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

http://ujhazak.com