Átadták a Külügyminisztériumban az idei Lánchíd-díjakat kedden, az eseményen Martonyi János azt mondta, hogy a kitüntetéssel általános emberi értékeket ismernek el.

A tárcavezető kiemelte: alapvetően általános emberi értékeket, az emberi méltóságot, az emberi tartást ismerik el, mindezt belehelyezve Magyarország nemzetközi kapcsolatainak rendszerébe. Az általános emberi értékek mellett a kitüntetések odaítélésekor figyelembe vették azt is, hogy a díjazott mit tett a magyarokért, Magyarországért - magyarázta a külügyminiszter.

magyar_zaszlo-600x450


A Magyarország nemzetközi kapcsolatainak fejlesztéséért odaítélt elismerést idén Bogyay Katalin, az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) Közgyűlésének elnöke, Magyarország UNESCO-nagykövete, Snétberger Ferenc gitárművész és Sir Bryan Cartledge brit diplomata, kutató vehette át.
Martonyi János hangsúlyozta: az idei díjazottak különböző területeket képviselnek, de mindegyikük esetében a szélesebb értelemben vett kulturális teljesítményt ismerik el, és ez a legfontosabb, mert "ez az ország ebben akar nagy lenni".
Mint mondta, a kultúrát közvetíteni kell, el kell vinni a világba, és ezért Bogyay Katalin - akit a miniszter Magyarország "legelső kulturális diplomatájának" nevezett - nagyon sokat tett.

A tárcavezető Snétberger Ferenc elismerésével kapcsolatban arról beszélt, hogy nehéz áttörni a magyar nyelv korlátait, a magyar költészetet ezért nehéz átadni, de a zenével el lehet jutni mindenhova, "ezt át tudjuk adni a világnak".
A kitüntetést Sir Bryan Cartledge-nak átadva Martonyi János úgy fogalmazott: minden olyan mű, amely "józanul, tárgyilagosan és bizonyos tisztelettel közelíti meg a magyar történelmet", sokat segít az országnak, ezért hálásak érte.
Sir Bryan Cartledge korábban Budapesten is szolgált diplomataként, és két könyvet írt angol nyelven a magyar történelemről Megmaradni és Trianon egy angol szemével címmel.

A 2004-ben alapított Lánchíd-díjat olyan emberek kaphatják, akik kiemelkedő teljesítményt nyújtottak Magyarország külpolitikai érdekeinek érvényesítésében, a magyar diplomáciai és konzuli szolgálat működésének fejlesztésében, az euroatlanti integráció elmélyítésében, illetve az ország kétoldalú kapcsolatainak építésében.

(forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Elbontja az életveszélyessé vált Bati-kereszt kilátót a Gemenc Zrt.

Elbontja az életveszélyessé vált Bati-kereszt kilátót a Gemenc Zrt.

Lezárja, és elbontja a Gemenc Zrt. a szekszárdi Bati-kereszt közelében álló kilátót, amely életveszélyessé vált - közölte csütörtökön Facebook-oldalán az erdőgazdaság.

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Egy korábbi sérelem miatt akartak elégtételt venni egy nagytarcsai férfin.

A génjei buktatták le

A génjei buktatták le

Egy táskát akart elrabolni, végül éppen az árulta el a támadót, amit hátrahagyott: a DNS-e.

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

http://ujhazak.com