Az Ab-hez fordult az ellenzék a közérdekű alapítványok miatt

Az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordult a Jobbik, az MSZP, a DK, az LMP és a Párbeszéd a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokról szóló jogszabály megsemmisítését kérve.Keresztes László Lóránt, az LMP frakcióvezetője szerdán a pártok közös, online is követhető sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy összegyűlt az ehhez szükséges ötven képviselői aláírás, így a beadványt már postára is adta.

    
A jogszabály értelmében szinte a teljes magyar felsőoktatást alapítványokba szervezi a kormányoldal, és mintegy ezermilliárd forintnyi közvagyont felügyelnek majd a jövőben "a Fidesz pártkatonái" - mondta. Szilágyi György, a Jobbik alelnöke szerint Magyarországon tizenegy éve "maffiakormány uralkodik" gazdasági érdekszövetségként. Hangsúlyozta: azt kérik az Ab-től, hogy segítsen az ellenzéknek megvédeni a megmaradt állami vagyont.
    

Arató Gergely, a DK frakcióvezető-helyettese úgy fogalmazott: az érintett jogszabállyal az Orbán-kormány szintet lépett a közvagyon ellopásában, mert már egészében viszik az egyes vagyonelemeket, az egyetemeket, kastélyokat, ménesbirtokot vagy részvényeket. Szakács László (MSZP) szerint "hűbérurak", és nem kurátorok kerülnek az alapítványok élére.
    

Nem modellváltás történik a felsőoktatásban, hanem fenntartóváltás, holott az állami egyetemek is lehetnének versenyképesek, és semmi nem garantálja, hogy az alapítványok majd azzá teszik az intézményeket - tette hozzá. Tordai Bence (Párbeszéd) azt mondta: Orbán Viktor miniszterelnök párhuzamos államot épít, amely kizárólag tőle függ majd. Tolvajnak nevezte a kormányoldalt, amely szerinte neoliberális politikát követ, holott egy évtizede az ellenkezőjét hirdeti.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Csak a haja bánta

Csak a haja bánta

Lakástűzből először mentett életet Péter Nóra zászlós, a Miskolci Rendőrkapitányság Vasúti Rendőrőrs járőrparancsnoka, és annyira belemelegedett, hogy csak utána vette észre, a haja megsínylette.

Rendőrök találtak rá az ártérben eltévedt fiatal lányra

Rendőrök találtak rá az ártérben eltévedt fiatal lányra

Szerencsés kimenetelű keresőakciót hajtottak végre a hódmezővásárhelyi rendőrök.

Valóban csak pihenni akartak?

Valóban csak pihenni akartak?

Egy éber rendőr figyelmességének köszönhetően két körözöttet fogtak el március 17-én Budapesten, a XIV. kerületben.

Indul a tavaszi szezon

Indul a tavaszi szezon

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság fokozott óvatosságra és tudatos vagyonvédelemre hívja fel a lakosság figyelmét a külterületi ingatlanok biztonságáért.

ORFK: egyre javulnak a bűnügyi statisztikák

ORFK: egyre javulnak a bűnügyi statisztikák

Magyarországon egyre javulnak a bűnügyi statisztikák, az előző évekhez hasonlóan tavaly tovább csökkent a bűncselekmények száma.

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Két nap alatt három biciklit vittek el, de a rendőrök mindet megtalálták.

Kamerás kukkoló

Kamerás kukkoló

A ceglédi nyomozók rövid időn belül azonosították a gyanúsítottat.

Újabb dílert fogtak el Tökölön

Újabb dílert fogtak el Tökölön

A 22 éves férfi ahhoz a csoporthoz tartozott, amely Spanyolországból szállított Magyarországra drogot.

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

Díszlövések március 15-én

Díszlövések március 15-én

Az ünnepi megemlékezés részeként idén is háromszor elsütnek egy ágyút Budapest belvárosában.

http://ujhazak.com