Az államkincstár belső szabályozási hiányosságait tárta fel a számvevőszék

A Magyar Államkincstárnál vagy nem adtak ki belső szabályzatot a feladatok ellátásához, vagy a kiadott belső szabályzatokat nem módosították a jogszabályok változásait követően, illetve a kincstár elnökének belső szabályozó eszközök készítésére vonatkozó utasítását nem tartották be - állapította meg egyebek közt az Állami Számvevőszék (ÁSZ) vizsgálata, amellyel a Magyar Államkincstár közigazgatási hatósági tevékenységének és központosított illetmény-számfejtési rendszerének 2014-re kiterjedő szabályszerűségét ellenőrizte.

Megállapították azt is, hogy az ügyintézés során a jogszabályok előírásainak nem megfelelő, hiányos adattartalmú kérelmeket is befogadtak, az ügyintézési határidőket nem tartották be.

allami_szamvevoszek_lapozos_873_20110621120109_11

Az ÁSZ honlapján szerdán megjelent beszámoló szerint a központosított illetmény-számfejtés ellátásával kapcsolatban a számvevők megállapították, hogy sem a belső szabályozás, sem a munkaköri leírások nem voltak összhangban a feladatok végrehajtásakor hatályos jogszabályi előírásokkal.

A kincstárnál a közigazgatási hatósági feladatok ellátásához a családtámogatás, a fogyatékossági ellátások, a törzskönyvi nyilvántartás, a jogorvoslati eljárások területén nem alakítottak ki megfelelő kontrollkörnyezetet, és ezek végrehajtása sem felelt meg a jogszabályi előírásoknak. A panaszok és közérdekű bejelentések kezelésére egységes szabályozási környezetet nem alakítottak ki, a feladatok ellátása során nem a szervezeti és működési szabályzatban arra kijelölt szervezeti egységek jártak el.

A számvevőszéki ellenőrzés ugyanakkor megállapította azt is, hogy az előírásoknak megfelelően látta el feladatait az államkincstár, amikor a nagycsaládos kedvezmény, az önkormányzati alrendszer, a nem állami fenntartói körbe tartozó humánszolgáltatók, a lakáscélú támogatások, a kampányfinanszírozás, a jogalap nélkül felvett ellátások, a jogosulatlanul igénybevett támogatások ügyében járt el.

A 2013-tól 2015 június végéig tartó időszakban a jogszabályi változások nyomán elmulasztották az átutalási megbízások teljesítésével és a költségvetési szervek lejárt tartozásállományával kapcsolatos belső szabályzatok módosítását. A nagy összegű átutalások előzetes bejelentésével kapcsolatos feladatok ellátása nem felelt meg a jogszabályi előírásoknak, azonban a költségvetési szervek lejárt tartozásállományára vonatkozó kötelező adatszolgáltatás megfelelő volt.

2014-től 2015 júniusáig nem felelt meg a törvény előírásainak a kincstár által működtetett elektronikus információs rendszerek biztonsági osztályba sorolása és az intézmény informatikai biztonsági szintjének meghatározása, emiatt nem érvényesültek az elektronikus információbiztonsági követelmények - állapította meg az ÁSZ.

A számvevőszék javaslatokat fogalmazott meg a kincstár elnökének, a kincstár feladatait jogutód szervezetként átvevő Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság főigazgatójának, illetve a fővárosi és megyei kormányhivatalok vezetőinek, amelyekre 30 napon belül intézkedési tervet kell készíteniük. Az érintettek egy része már megkezdte a jelentés megállapításainak hasznosítását - olvasható a közleményben.

A Magyar Államkincstár működése, feladatainak szabályozott ellátása, átlátható gazdálkodása az egész magyar nemzetgazdaság működési hatékonyságát befolyásolja, kiemelten fontos a költségvetés végrehajtása szempontjából, és közvetve vagy közvetlenül minden magyar állampolgár életét érinti - hangsúlyozza az Állami Számvevőszék.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Célkörözés

Célkörözés

A budapesti nyomozók két hét alatt 57 körözési eljárás végére tettek pontot.

Egy jogesettár volt a rovásán

Egy jogesettár volt a rovásán

Hétszeres körözöttet fogtak el a kispesti körzeti megbízottak.

Béren kívüli marihuána

Béren kívüli marihuána

A budapesti nyomozók gyanúja szerint pénz helyett kábítószerrel fizethette ki egy munkását egy kőbányai férfi – őrizetbe vették.

Megverték és megfenyegették szomszédjukat

Megverték és megfenyegették szomszédjukat

A várpalotai rendőrök elfogták egy 28 éves férfit és 25 éves társát.

Bilincs került a rablók kezére

Bilincs került a rablók kezére

A nagykátai rendőrök őrizetbe vettek egy párost, akik a helyi vasútállomás mosdójában bántalmaztak egy férfit.

Bezárták az online áruház kiskapuját

Bezárták az online áruház kiskapuját

Új bűncselekménytípus elkövetőjét fogták el tiszaújvárosi nyomozók.

Sorozatos járműfeltörések Bátonyterenyén

Sorozatos járműfeltörések Bátonyterenyén

Pár nap alatt hét bűncselekményt követett el két helyi férfi Bátonyterenyén, akik parkoló gépkocsikat törtek fel, közülük négyet el is loptak.

Hot dog alakú drogpipát is lefoglaltak

Hot dog alakú drogpipát is lefoglaltak

Egy fiatal tiszaújvárosi nő külföldről rendelt kokaint.

Befejezték a nyomozást a belvárosi emberölés ügyében

Befejezték a nyomozást a belvárosi emberölés ügyében

A fővárosi rendőrök lezárták az eljárást az ellen a férfi ellen, aki szóváltást követően egy másik férfi halálát okozta egy V. kerületi szórakozóhelyen.

Áll az alku?

Áll az alku?

A gödöllői rendőrök elfogtak egy brigádot, akik kezdetben alacsony áron vállalták a munkát, majd annak elvégzése után több százezer forintot követeltek érte.

http://ujhazak.com