Az édesvizekről kezdődik világkonferencia hétfőn Budapesten

A Nemzetközi Limnológiai Társaság (SIL) hétfőtől öt napon át Budapesten tartja 32. kongresszusát, amely Változatos vizek - gazdag élet címmel az édesvizek biodiverzitásával, a főbb élőlénycsoportok ökológiájával, az édesvizek modellezésével és egyes események előrejelzésével foglalkozik.

budapest-parlament-d0000BF91ae1479d20ee7A SIL egy nemzetközi tudományos szervezet, amely elsősorban a 21.

század érdeklődésének és figyelmének középpontjában álló édesvizek tanulmányozásával foglalkozik. A szervezetnek jelenleg világszerte több ezer tagja van nyolcvannál is több országban. A társaság 1930 után másodszor rendezi Magyarországon kongresszusát - közölte a szervezet az MTI-vel.
A kongresszuson hét vitaindító, plenáris előadás hangzik majd el. Elhangzik előadás az emberek által kizsákmányolt folyók helyreállításáról, a trópusi és szubtrópusi kis folyások klímaváltozásra adott ökoszisztéma-válaszairól, az európai tavak példáján keresztül pedig bemutatják a klímaváltozás már észlelhető hatásait. Szó lesz még a csatornák, gátak vízszabályozásának folyókra, torkolatokra kifejtett hatásáról, a mediterrán tározók ökológiájáról.
A magyar limnológusokat Somlyódy László képviseli a plenáris előadók sorában, aki a Balaton vízszintjének kezeléséről beszél majd.
A plenáris előadásokat követően 24 szekcióülést tartanak.

(forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com