Az eljárás gyorsítására tett indítványt a Fővárosi Főügyészség

A Fővárosi Főügyészség az eljárás jelentős elhúzódásának elkerülése érdekében indítványt tett a büntetőjogi felelősségre vonást érdemben nem érintő ügyrészek megszüntetésére a Quaestor ügyben - közölte a fővárosi főügyész kedden az MTI-vel.Ibolya Tibor közleményében azt írta: a büntetőeljárási törvény úgy rendelkezik, hogy a bíróság az eljárást megszünteti olyan ügy, illetve ügyrész esetében, amely olyan bűncselekmény miatt folyik, aminek a felelősségre vonás szempontjából nincs jelentősége a vád tárgyává tett jelentősebb súlyú bűncselekmény mellett.
    

A rendelkezés célja a büntetőeljárás egyszerűsítése, ezáltal gyorsításának elősegítése, emellett a pergazdaságosságot is szolgálja, mivel a megszüntetéssel érintett bűncselekmény miatt nem kell bizonyítási eljárást lefolytatni. A Quaestor ügyben eddig lefolytatott bizonyítási eljárás alapján egyértelmű, hogy az 50 millió forint alatti kárt okozó bűncselekményeket érintő bizonyítás a továbbiakban jelentős időt venne igénybe. A vádemelés óta eltelt időben a szóban forgó bűncselekményekben érintett sértettek döntő többségének, 84 százalékának a büntetőeljárásban figyelembe vehető kára részben vagy teljes egészben megtérült.


Ezeknél a cselekményeknél a meg nem térült kár összege a teljes vád tárgyává tett mintegy 72 milliárd forintos elkövetési érték 0,3 százaléka - összegezte a fővárosi főügyész. Mindezek alapján megállapítható, hogy a Quaestor ügy vádiratának 4. vádpontjában írt bűncselekményeknek a vád tárgyává tett további, jelentősebb tárgyi súlyú bűncselekmények mellett, a terheltek felelősségre vonása szempontjából nincs jelentősége - közölte Ibolya Tibor.
    

Emiatt a Fővárosi Főügyészség álláspontja szerint ezekben az ügyekben a büntetőeljárás megszüntetésének van helye, ezért erre tett indítványt, az eljárás ésszerű időn belül történő befejezése érdekében. Az eljárás részleges megszüntetése - bűnösség kimondás esetén - a büntetéskiszabási elvekre figyelemmel, érdemben nem befolyásolja a kiszabandó büntetés mértékét.
    

Az indítványról a Fővárosi Törvényszék dönt. A Fővárosi Főügyészség a cégcsoport tulajdonosát és vezetőjét, Tarsoly Csabát és tíz társát különösen jelentős kárt okozó, bűnszervezetben elkövetett sikkasztás, csalás és más bűncselekmények elkövetésével vádolta meg, öt vádpontban 5458 rendbeli csalást és sikkasztást rótt a 11 vádlott terhére. A bírósági tárgyalás 2016. június 12-én kezdődött a Fővárosi Törvényszéken.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

http://ujhazak.com