Az erdei vasutat ünneplik a hétvégén a Gemencen

Gyerekprogramokkal, nosztalgia-gőzmozdonyos kirándulással, kiállításokkal várja a természetkedvelőket szombaton a Gemenc Zrt., a gemenci erdei vasút napján.Az erdőgazdaság programismertetője szerint a szervezők egész napos családi programmal készülnek a Pörbölyi Ökoturisztikai Központban és a vasút megállóiban. Az erdei vasúton a vonatok a hétvégi menetrend szerint közlekednek Pörböly és Lassi, illetve Malomtelelő állomás között. Délelőtt tíz és délután három óra között háromszor a Rezét gőzmozdonnyal lehet majd nosztalgiautazást tenni a gemenci erdőben, és lovasfogatok is indulnak négy alkalommal.
    

A Pörbölyi Ökoturisztikai Központban több kiállítás lesz. A Frigyes főherceg pavilonjában látható tárlat a gímszarvasok életéről, szokásairól, vadászatukról ad áttekintést. A pavilonban nyílik meg a Mezőföld Természetfotó Egyesület - október végéig nyitva tartó - kiállítása, amelyen a tagok legjobb fotói szerepelnek az elmúlt egy év terméséből.
    

Várja az érdeklődőket a gemenci erdőt övező Sárköz néprajzát és az erdő életközösségét bemutató, A Gemenc kincsei - élet az ártéri erdőben című állandó kiállítás, valamint a vasúttörténeti gyűjtemény is. A gyerekeknek készségfejlesztő játékokat, kézműves foglalkozásokat rendeznek, a bábos öko-mesekuckóban pedig közös játékkal segítik a kicsiket a környezeti problémák megismerésében. A programismertető szerint az előadások között lesz "horgász-óriás" és "öko-szaladgáló" társasjáték, a Csiga-Biga Alapítvány pedig kutyákkal tart interaktív játszóházi foglalkozásokat.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

http://ujhazak.com