Az LMP béremelést sürget a közszférában

Az LMP szerint a minimálbér növelése mellett új, magasabb fizetési kategóriákat tartalmazó közalkalmazotti bértáblára lenne szükség az állami szférában tapasztalható bérfeszüszültség és az elvándorlás csökkentése érdekében.lmpSchmuck Erzsébet, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője szombaton, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján elfogadhatatlannak nevezte, hogy a kormány a közelmúltban több mint duplájára emelte az állami felső vezetők bérét, akik - egyéb juttatásaikkal együtt - most már akár havonta tízmillió forintot is hazavihetnek.

Kiemelte, az állami cégek vezetőinek bére így ötven-, vagy akár százszorosa a közszférában minimálbérért dolgozók fizetésének. A kabinet ezt a lépést a javuló gazdasági teljesítménnyel, valamint a bérfeszültség és az elvándorlás csökkentésével indokolta - fejtette ki az LMP politikusa, aki szerint ezen indokok miatt a közszféra többi dolgozójának bérét is emelni kellene.

Schmuck Erzsébet szerint ehhez első lépésben a nettó minimálbér havi 20 ezer forintos emelése szükséges, amit az ezt terhelő szja eltörlésével és a járulékok csökkentésével azonnal meg lehetne tenni. Az LMP emellett a 2008 óta változatlan közalkalmazotti bértábla frissítését is szeretné elérni, továbbá azt, hogy az állami felső vezetők legfeljebb a minimálbéren foglalkoztatottak bérének hússzorosát kereshessék.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Ismeretlen módon eltűnt egy második világháborús robbanótest az apadó Dunából az előbukkanásáról szóló bejelentés után, felkutatásához a lakosság segítségét kéri a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott óvatosságra inti a strandolókat.

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Nyolc esetben volt szükség a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság járőreinek gyors beavatkozására az elmúlt napokban.

Egy menő kép ára

Egy menő kép ára

A salgótarjáni rendőrök azonosították és elfogták a karancslapujtői szökőkút megrongálóját.

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült késes támadója elől egy fiatal férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu-n.

Újra bizonyították az összefogás erejét

Újra bizonyították az összefogás erejét

Csaknem 30 órányi keresés után találták meg a szerda délután Páriból eltűnt nőt.

http://ujhazak.com