Horvátországban figyelmeztető sztrájkba lépett a tanárok egy része

Egynapos figyelmeztető sztrájkba lépett szerdán a tanárok egy része Horvátországban; a törvényben tervezettnél magasabb fizetésemelést követelnek - számolt be róla a helyi sajtó.

A munkavállalók több mint fele kapott béremelést tavaly egy kutatás szerint

A magyarországi munkavállalók 53 százaléka kapott saját bevallása szerint fizetésemelést tavaly, ez alacsonyabb arány a 2023-as 61 százaléknál, ugyanakkor meghaladja a 2022-es 44 százalékot - derül ki a Profession.hu friss, reprezentatív felméréséből.

Nyolcszázezer forint összegű eredményrészesedést kapnak a kecskeméti Mercedes-gyár dolgozói áprilisban

A 2024-es év eredményei alapján a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. egyszeri bruttó 800 ezer forint összegű eredményrészesedést biztosít aktív dolgozóinak áprilisban.

Tuzson Bence: két év alatt jelentősen nő a bírák és a bírósági alkalmazottak bére

A három lépésből álló, két év alatt megvalósuló bérfejlesztéssel jelentősen nő a bírák, a bírósági titkárok, fogalmazók és más bírósági alkalmazottak bére - mondta az igazságügyi miniszter az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.

Rétvári Bence: a megemelt bérek visszaállítják a pedagógusszakma vonzerejét

A megemelt bérek visszaállítják a pedagógusszakma vonzerejét - mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Emeli dolgozói bérét a Tesco

Minimum bruttó 30 ezer forinttal emeli a Tesco az áruházi munkatársak alapbérét, ami bruttó 390 ezer forintra nő március 1-től, az új logisztikai központban dolgozó fizikai munkavállalók pedig januártól több lépcsőben összesen 21,3 százalékos béremelést kapnak.

Varga-Bajusz Veronika: több millió forintos kormányzati támogatást élvezhetnek a fiatalok 2025-ben is

Több millió forintos kormányzati támogatást élvezhetnek a fiatalok az idén is: adómentesség, lakhatási támogatás, munkáshitel, béremelés, ösztöndíjak és KRESZ-tanfolyam is segíti őket.

MSZP: méltó béreket a szociális és a gyermekvédelmi ágazat dolgozóinak!

Méltó béreket, versenyképes juttatásokat sürget az MSZP elnökhelyettese a szociális és a gyermekvédelmi ágazat dolgozóinak.

Czepek Gábor: 2025-ben átlagosan 30 százalékos béremelést kapnak a vízügyi dolgozók

Hamarosan megérkeznek az első megemelt fizetések a vízügyi dolgozók számláira; a kormány döntése alapján 2025-ben átlagosan 30 százalékos béremelést kapnak az ágazat szakemberei - közölte az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára kedden a tárca Facebook-oldalán.

Az Aldinál nőnek a reálbérek az idén

Az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt.-nél 8 százalékkal emelik a béreket januárban, míg az Aldi International IT Services Kft.-nél 6,5 százalékkal nőnek a bérek, így biztosított a reálbérek emelkedése az idén - közölte az Aldi-csoport csütörtökön az MTI-vel.

Megállapodott a 2025-ös bérekről a SPAR és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete

Megállapodott a 2025-ös bérekről a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ); a cég idén csaknem 10 milliárd forintot fordít bérfejlesztésre - közölte a SPAR csütörtökön az MTI-vel.

portfolio.hu: olyan bérrobbanás zajlik Magyarországon, amire alig van példa az EU-ban

Az Eurostat friss felmérése szerint az Európai Unión (EU) belül a harmadik legnagyobb mértékben emelkedtek Magyarországon a bérek 2024 harmadik negyedében az előző év azonos időszakához képest - írta kedden a portfolio.hu.