Hankó Balázs: átlagosan két és félszeresére nőtt a szakképzésben oktatók bére 2020-hoz képest

A szakképzésben 2020 óta az idén januári az ötödik béremelés, ezzel a 2020-ashoz viszonyítva két és félszeresére emelkedett átlagosan az oktatók bére - mondta a kultúráért és innovációért felelős miniszter hétfő reggel az M1 aktuális csatorna műsorában azzal kapcsolatban, hogy januárban újabb 10 százalékkal nőtt a szakképzési oktatók bére.Hankó Balázs közlése szerint 24 ezer oktató érintett. A kezdő oktatói bér jelenleg mintegy bruttó 775 ezer forint, a legtöbben bruttó 890 ezer forintot keresnek, míg a régebb óta tanítók fizetése a bruttó 1 millió forintot is eléri. A miniszter a fizetések emelését jelentős előrelépésnek és tudatos döntésnek nevezte, majd megjegyezte: a szakképzés hivatást ad a fiataloknak.

Kiemelte, a magyar szakképzés jó, hiszen a Magyarországot képviselők az Európai Unióban (EU) rendezett szakképzési versenyeken és a világon a munkaerőpiaci megfelelés szempontjából is bronzérmesek.

Hozzátette, a kedvező adózási környezet mellett részben a szakképzett magyar munkaerőnek köszönhető az is, hogy meghatározó vállalatok érkeznek Magyarországra.

Szerinte az a modell, amely egy bő évtizeddel ezelőtt Németországot és a német szakképzést jellemezte, ma Magyarországon figyelhető meg. Ennek elemei a gyakorlatorientált duális képzés, az infrastrukturális fejlesztések erősödése, az oktatói bérek alakulása, valamint a szakképzésben tanuló fiatalok számára biztosított ösztöndíjrendszer - jegyezte meg.

Hankó Balázs a kulturális ágazatban bejelentett 15 százalékos béremelés kapcsán elmondta, az intézkedés összességében 41 ezer dolgozót érint. Hozzátette, a területen az idei mellett 2022-ben is volt egy 20 százalékos béremelés, s ez azt mutatja, hogy "a magyar kultúra finanszírozása kiemelkedő".

Hangsúlyozta, Magyarország az EU-s átlag dupláját fordítja a kultúra finanszírozására és rengeteg projektet valósít meg, köztük a Csoóri Sándor- vagy a Déryné-programmal. A magyar kormány vidéken is biztosítani fogja a színjátszás és a kultúra elérhetőségét, és elkötelezett ebben a témában "határon átívelő módon is" - mondta.

Ismertette: a bérfejlesztés mellett az elmúlt tíz évben 650 milliárd forintnyi kulturális fejlesztés valósult meg szerte a Kárpát-medencében. Hozzátette, a kultúra mindenkinek jó pályát jelent, és "a kultúra az, amely bennünket nemzetté tesz és összekapcsol".

A miniszter a családtámogatások kapcsán elmondta, hogy a magyar kormány az elmúlt tíz évben 4400 milliárd forint adókedvezményt biztosított a családoknak, és ugyanerre a célra a következő négy évben fog 4000 milliárd forintot elkülöníteni. Hozzátette, az országvezetés egymillió család esetében duplázta meg a családi adókedvezményt, emellett félmillió édesanya lett szja-mentes.

Rámutatott: a 30 év alatti édesanyák a családi adókedvezménnyel együtt éves szinten átlagosan 1,5 millió forinttal, míg a kétgyermekes 40 év alatti anyák 2,2 millió forinttal tudnak előre lépni. Ez az összeg a háromgyermekes édesanyáknál már 3,7 millió forintot jelent, ezért fontos, hogy a kormány megőrzi a családi adókedvezményt és a családtámogatást.

Hangsúlyozta, az Ukrajna működésére és a háború finanszírozására szánt összeg a magyar családokra lebontva családonként 1,4 millió forintos terhet jelentene. Kiemelte, a kormány számára a társadalom és a jövő szempontjából a családok a legfontosabbak, a családtámogatások pedig erősítik őket és anyagi biztonságot adnak.

Hankó Balázs a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában arról is beszélt, hogy "a brüsszeli kotta másról sem szól, mint megszorításokról azért, hogy Ukrajnát támogatni lehessen". Hozzátette, "azok a szakértők, akik újra felfedezésre kerültek a Tisza által, családi támogatásokat akarnak elvonni, adót akarnak emelni", és ezt látni lehetett már a régebbi javaslatokból is.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Biztonságos iskolakezdés – fókuszban a bűnmegelőzés

Biztonságos iskolakezdés – fókuszban a bűnmegelőzés

Az iskolakezdés nemcsak a tanulás újrakezdéséről szól, hanem arról is, hogy a gyermekek biztonságban legyenek a mindennapok során – az iskolában és azon kívül is.

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

http://ujhazak.com