MSZP: ne legyenek megszorítások a szociális szférában!

A szociális szféra "összeomlását" előidéző megemelt benzin- és rezsiárak, valamint a kata új szabályozása ellen tiltakozott keddi közleményében az MSZP.

Újbuda pénzjutalmat ad a szociális szféra alkalmazottainak

Újbuda önkormányzata 150 ezer forint pénzjutalmat ad a kerület szociális ágazatban dolgozó munkatársainak - közölte a XI. kerület csütörtökön az MTI-vel.

Tóth Bertalan: azonnali juttatást az egészségügyben és a szociális szférában dolgozóknak!

A béremelés mellett egyszeri azonnali juttatást javasol az MSZP elnöke a koronavírus-járványban leginkább érintett egészségügyi és szociális szférában dolgozóknak, valamint hatósági ár bevezetését is kezdeményezi például az alapvető élelmiszerek esetén.

Kásler: 14 százalékkal nő a szociális szférában dolgozók fizetése

Tizennégy százalékkal nő január elsejei hatállyal a szociális szférában dolgozók fizetése - jelentette be az emberi erőforrások minisztere szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.
Folytatódtak a tárgyalások a szociális szféra érdekképviseleteivel

Folytatódtak a tárgyalások a szociális szféra érdekképviseleteivel

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) képviselője folytatta szombaton a sztrájktárgyalást a szociális ellátások területén legnagyobb tagságú, több ezer munkavállalót képviselő szakszervezetekk...
Együtt: érdemi bérrendezést a szociális szférában!

Együtt: érdemi bérrendezést a szociális szférában!

Az Együtt "könyöradományok" helyett érdemi bérrendezést követel a Fidesz-kormánytól a szociális szférában dolgozóknak. Az ellenzéki párt hétfőn ezt arra reagálva közölte az MTI-vel, hogy Czibere Ká...