A dohányipari Continental 17 százalékos béremelés mellett több mint 200 millió forintot fizetett ki jutalomként dolgozóinak

A több mint 500 munkavállalót foglalkoztató Continental Dohányipari Zrt. 17 százalékkal emelte munkavállalói bérét, a cafeteria keretösszegét 10 százalékkal növelte, és bruttó 214 millió forintnyi jutalmat is szétosztott - közölte Sátoraljaújhely egyik legnagyobb munkaadója az MTI-vel csütörtökön.

Egyre többen vállalnának munkát külföldön vagy váltanának munkahelyet Horvátországban

Minden tizedik horvát munkavállaló (161 ezer fő) külföldön keresne munkát a következő egy évben, minden ötödik aktívan új állást keres az országon belül, hogy megváltoztassa jelenlegi munkakörnyezetét, minden harmadik pedig a következő években tervezi ugyanezt.

Több mint ezer embert bocsát el a Magyar Posta

A Magyar Posta elbocsátja 1200 munkavállalóját - közölte a csoportos létszámleépítésről szóló döntést a cég az MTI-vel kedden.

Folytatódott a 2023-as bértárgyalás a BKV-nál

Folytatódott a bértárgyalás a BKV munkáltatói és munkavállalói oldal képviselői részvételével annak érdekében, hogy közelítsék álláspontjaikat a 2023-as béremeléssel kapcsolatban - közölte a BKV Zrt. az MTI-vel szerdán, a kétnapos egyeztetést követően.

Elemzés: több mint 300 ezer munkavállaló hiányzik a brit gazdaságból

Több mint 300 ezer munkavállaló hiányzik a brit gazdaságból amiatt, hogy Nagy-Britannia kilépett az EU-ból és megszüntette az uniós állampolgárok korábbi szabad letelepedési és munkavállalási jogosultságát - áll két tekintélyes londoni elemzőműhely frissen összeállított közös tanulmányában.

Magyar Levente: új szolgáltató központot hoz létre a Fressnapf állateledel-gyártó Budapesten

Budapesten hozza létre 150 munkavállalót foglalkoztató szolgáltató központját a német Fressnapf, Európa legnagyobb állateledeleket és felszereléseket gyártó cége - jelentette be Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára hétfőn Budapesten.

Megszületett a BKV 2022-es bérmegállapodása

Átlagos 15 százalékos alapbérfejlesztésben állapodtak meg a BKV munkáltatói és munkavállalói oldalának képviselői csütörtökön - tájékoztatta a társaság az MTI-t.

A magyar cégek 58 százaléka tervez év végi juttatást adni munkavállalóinak

A hazai cégek 58 százaléka tervez év végén valamilyen eseti juttatást adni a munkavállalóinak - tájékoztatta a Magyar Utalvány Zrt. októberi kutatása eredményéről kedden az MTI-t.

ITM: már 100 ezer munkavállaló után igényeltek ágazati bértámogatást

Meghaladta a 100 ezer főt az ágazati bértámogatással elért munkavállalók száma, már mintegy 14 ezer munkaadó nyújtott be igénylést összesen több mint 25 milliárd forint értékben.

Gulyás: 1,2 millió munkahelyet sikerült megvédeni

A gazdasági intézkedésekkel 1,2 millió magyar munkavállaló munkahelyét sikerült megvédeni - mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Év végéig minden munkavállalónak ki kell adni az idei szabadságát a munkaerőkölcsöző társaság szerint

A Munka törvénykönyve rendelkezése szerint az év végéig minden munkavállalónak ki kell adni az éves szabadságát, a jogszabály megsértésnek számít ha ez elmarad, akkor is, ha a munkavállaló sem akar az adott időszakban szabadságra menni.
Bizarr és vicces élmények, amik állásinterjún történtek

Bizarr és vicces élmények, amik állásinterjún történtek

Fiatal munkavállalók legkülönösebb tapasztalatai.