Orbán Viktor: újra vannak nagy magyar cégek, amelyek vagyonukat nemzeti ügyek szolgálatába állítják

A 20. század nem a mecénások évszázada volt a magyar műemléktörténetben, de ez a korszak most véget ért.

Manpower: a magyar cégek 25 százaléka létszámbővítést tervez az év utolsó negyedévére

A magyarországi munkáltatók várakozásai javuló foglalkoztatási mutatókat vetítenek előre idén az utolsó negyedévre: ebben az időszakban a magyar cégek 25 százaléka tervezi bővíteni munkaerőkeretét, miközben csökkentéssel 17 százalékuk számol.

Manpower: kisebb létszámbővítést terveznek a munkáltatók a következő hónapokban

A magyar cégek kismértékű létszámnövekedést terveznek a harmadik negyedévre: ebben az időszakban a hazai munkáltatók 28 százaléka tervezi bővíteni jelenlegi munkaerőkeretét, míg csökkentést 23 százalékuk jelez előre - közölte az MTI-vel pénteken a Manpower Magyarország.

Egy felmérés szerint a magyar cégek vezetői nincsenek kellően felkészülve kibertámadásra

Egy regionális felmérés szerint a magyar cégek vezetői nincsenek kellően felkészülve egy esetleges kibertámadásra, a vállalatok alig 17 százaléka rendelkezik kiberbiztonsági politikával, illetve eljárásokkal egy kibertámadás esetére.

György László: nemzetközi szintű magyar cégek kellenek az ország sikeréhez

Nemzetközi szinten, akár világviszonylatban is versenyképes magyar cégek kellenek az ország sikeréhez - mondta a Magyar Multi Program szerdai oklevélátadó ünnepségén Budapesten a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkára.

EY: a magyar cégek növekvő külföldi szereplését mutatja a hazai felvásárlási piac

A hazai cégek külföldi ügyleteinek növekedése volt 2021-ben a magyar felvásárlási piac egyik újdonsága az EY vállalati összeolvadásokat és felvásárlásokat (M&A) értékelő tanulmánya szerint.

SZTNH: a hazai oltalomszerzés éllovasai a legsikeresebb magyar cégek között

Csaknem 31 ezer iparjogvédelmi bejelentés kapcsolódik a legnagyobb magyar vállalatokhoz, de közülük mindössze 5 céghez kötődik ezek 97 százaléka - derül ki a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának (SZTNH) friss tanulmányából.

A magyar cégek 58 százaléka tervez év végi juttatást adni munkavállalóinak

A hazai cégek 58 százaléka tervez év végén valamilyen eseti juttatást adni a munkavállalóinak - tájékoztatta a Magyar Utalvány Zrt. októberi kutatása eredményéről kedden az MTI-t.

Szijjártó: a kormány megelőlegezi a magyar cégeknek szánt EU-s támogatást

A kormány már idén megelőlegezi a Brexit miatt nehézségekkel küzdő magyar vállalatok támogatását célzó, mintegy 22 milliárd forintnyi európai uniós támogatást - jelentette be a gazdasági élet újraindításáért felelős operatív törzs ülését követően Szijjártó Péter a tárca szerint.

Szijjártó: minden támogatást megadunk a magyar cégek külpiaci sikereihez

A magyar gazdaság Európában leggyorsabb és sikeres újraindítása érdekében minden támogatást megadunk a magyar cégek külpiaci sikereihez, és ebből a szempontból kulcsterület a Nyugat-Balkán.

ITM: magyar cégek segíthetik a nyugat-balkáni régió klímavédelmi törekvéseit

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) háttérintézménye, a Nyugat-Balkáni Zöld Központ Nonprofit Kft. ismét meghirdeti a nyugat-balkáni régió klímavédelmi kapacitásfejlesztő támogatási programját ezúttal 400 millió forintos keretösszeggel - közölte az MTI-vel a minisztérium pénteken.

Intrum: az európai recesszió a legnagyobb veszély a magyar cégek szerint

A koronavírus-járvány következtében az európai szintű recessziót tartják a legnagyobb, bevételt veszélyeztető tényezőnek a magyar cégek, amelyeknek a kintlévőségek növekvő problémát jelentenek; ugyanakkor a visszaesésre válaszul nem terveznek kiadáscsökkentést.