György László: nemzetközi szintű magyar cégek kellenek az ország sikeréhez

Nemzetközi szinten, akár világviszonylatban is versenyképes magyar cégek kellenek az ország sikeréhez - mondta a Magyar Multi Program szerdai oklevélátadó ünnepségén Budapesten a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkára.György László kiemelte, hogy a fejlett államok mindegyikében működik olyan multinacionális cég, amely az otthonának tekinti a térséget, és a magáénak érzi a felvirágoztatását. Magyarországnak szintén arra lenne szüksége, hogy magyar tulajdonú vállalkozásokon keresztül kapcsolódhasson a világgazdasághoz, a kilencvenes évek privatizációit ezért is tartják egyre többen elhibázottnak - tette hozzá.
    

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a kormány pénzügyi és szakmai segítséget egyaránt biztosít a külföldi terjeszkedésben gondolkodó cégeknek. Kutatási adatok szerint ők maguk azzal tehetik a legtöbbet, ha hosszú távra terveznek, határozott elképzelésük van a jövőről, befektetnek a tudásba, védik a szellemi tulajdonukat. A sikerhez a visszajelzések alapján az is kell, hogy együttműködjenek a szakképzéssel és a felsőoktatással, részt vegyenek duális programokban, jól megfizetik a tudást és a munkaerőt - fogalmazott.
    

György László szerint az eddigi eredmények biztatók, mert míg 2010-ben csak 2 ezer vállalkozás exportált, ma már 12 ezer. Az államtitkár szerint 2030-ra legalább 15-20 válhat közülük regionális jelentőségű társasággá, 20-30 éven belül pedig többen akár globális vállalattá nőhetik ki magukat. Az IFKA Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője közölte, hogy a Magyar Multi Program 100 milliárd forintos keretösszegének csaknem a felét adták már oda támogatásként. Benke Ákos szerint fontos feladat a magyar kis- és közepes vállalkozások hozzájárulását a magyar GDP-ben közelíteni a 70 százalékhoz, a munkavállalóknak ugyanis ekkora hányadát foglalkoztatják.
    

Az IKFA kezelésébe tartozó, 2019-ben létrehozott Magyar Multi Program harmadik díjátadóján 81 cég kapott oklevelet. A támogatási keretből eddig 134 vállalkozás részesült.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com