Manpower: kisebb létszámbővítést terveznek a munkáltatók a következő hónapokban

A magyar cégek kismértékű létszámnövekedést terveznek a harmadik negyedévre: ebben az időszakban a hazai munkáltatók 28 százaléka tervezi bővíteni jelenlegi munkaerőkeretét, míg csökkentést 23 százalékuk jelez előre - közölte az MTI-vel pénteken a Manpower Magyarország.A ManpowerGroup a világ 42 országában, csaknem 41 ezer munkáltató körében folytatta le negyedéves felmérését, melynek keretében Magyarországon a munkáltatók 530 fős reprezentatív mintájában szereplőket kérdezték meg 2025 harmadik negyedéves munkaerő-felvételi szándékaikról.

Varga Péter, a Manpower Magyarország ügyvezető igazgatója a közleményben kiemelte: a jelenlegi makrogazdasági helyzetben a munkáltatók jelentős része kivár, 47 százalékuk sem növelni, sem csökkenteni nem tervezi munkaerőkeretét a következő hónapokban.

A különböző iparágak között számottevő eltérések vannak. Miközben a kommunikációs szolgáltatások, az egészségügy és élettudományok területén akár jelentősebb leépítésekre is sor kerülhet, a pénzügy és ingatlan, illetve az információtechnológia területein jelentősebb létszámnövekedés is bekövetkezhet. A gazdaság szempontjából a legmeghatározóbb az alapanyag- és feldolgozóiparban enyhén átlag feletti lehet a létszámbővítés, ugyanakkor a szintén jelentős súlyt képviselő fogyasztói javak és szolgáltatások területe stagnálás közeli képet mutat.

Az ország egyes régiói között is jelentősek lehetnek az eltérések. Országos átlag felettiek a munkáltatók várakozásai a Közép-Dunántúlon , valamint Észak-Magyarországon. A többi régióban az átlagos körüli vagy annál kisebb létszámnövekedésre lehet számítani. Ezúttal lefelé Közép-Magyarország és a Nyugat-Dunántúl lóg ki a sorból, ahol többen jeleznek előre elbocsátást, mint munkaerőfelvételt - közölték.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com