Orbán Viktor: újra vannak nagy magyar cégek, amelyek vagyonukat nemzeti ügyek szolgálatába állítják

A 20. század nem a mecénások évszázada volt a magyar műemléktörténetben, de ez a korszak most véget ért. A gödöllői királyi kastély átfogó felújítására vonatkozó támogatási együttműködés létrejötte biztos jele annak, hogy - a 19.

századhoz hasonlóan - újra vannak tehetős magyarok és nagy magyar cégek, amelyek képesek a vagyonukat nemzeti ügyek szolgálatába állítani - mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Gödöllőn.
Orbán Viktor a támogatási együttműködés ünnepélyes aláírása alkalmából tartott rendezvényen köszönetet mondott Csányi Sándornak, az OTP Bank elnökének, aki - mint mondta - vállalkozott arra, hogy példát mutat a kastély felújítására adott nagylelkű, 20 milliárd forintos adománnyal.

Hozzátette: a kormány pedig csatlakozott ehhez a kezdeményezéshez, így összességében 40 milliárd forintos tőkeinjekciót kap a beruházás. A kormányfő megköszönte azok munkáját is, akik mostanáig gondoskodtak a Grassalkovich-kastély fennmaradásáról, működéséről és fejlesztéséről. Jelezte: ha nulláról kellene kezdeni a munkát, akkor 40 milliárd forint sem lenne elegendő. Ez kizárólag azért elegendő, mert azok, akik az elmúlt időszakban felelősséget viseltek a kastély működéséért, nemcsak ellátták a munkájukat, hanem időnként heroikus körülmények között gondoskodtak arról, hogy most egy új fejezetet nyithassunk - tette hozzá Orbán Viktor.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

http://ujhazak.com