EY: a magyar cégek növekvő külföldi szereplését mutatja a hazai felvásárlási piac

A hazai cégek külföldi ügyleteinek növekedése volt 2021-ben a magyar felvásárlási piac egyik újdonsága az EY vállalati összeolvadásokat és felvásárlásokat (M&A) értékelő tanulmánya szerint.A nemzetközi tanácsadó cég kedden az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: 2021-ben 132 tranzakciót hoztak nyilvánosságra Magyarországon összesen 4,64 milliárd dollár értékben. Az ügyletek száma 25 százalékos növekedést, míg együttes értékük 19 százaléknyi csökkenést mutat a 2020-ban összesen 5,69 milliárd dollárt eredményező 105 bejelentéshez képest.
    

Az elemzés szerint bár a magyar piacot 2021-ben is a belföldi tranzakciók határozták meg (40 százalék), de 2020-hoz képest szinte megduplázódott (30 százalék) a hazai cégek külföldi beruházásainak aránya. "Évről évre egyre nő azoknak a tőkeerős hazai cégeknek a száma, amelyek külföldön tudnak terjeszkedni, pedig az elmúlt 10-20 évben alig néhány szereplő tudta meglépni ezt a szintet. Ez jól mutatja a magyar gazdaság erejét és a vállalkozók felkészültségét. Az ő támogatásukra, versenyképességük növelésére a jövőben is kiemelt figyelmet fogunk fordítani" - idézte a közlemény Paulovits Mártont, az EY vállalati felvásárlásokkal és akvizíciókkal foglalkozó területének igazgatóját.
    

A nyilvánosan közzétett, kifelé irányuló tranzakciók elsődleges célpontjainak Lengyelország (5 ügylet), Csehország (4 ügylet), valamint Horvátország, Hollandia és Szlovénia (országonként 3 ügylet) számított. A magyar felvásárlási piacon tavaly is a technológia felvásárlások dominálták a piacot. A területen 18 tranzakciót tettek közzé, ezt követte az energia (13), a gyártás (13), a pénzügy (11 ügylet), az ingatlan (10 ügylet) és az egészségügyi szektor (7 ügylet).
    

A legaktívabb külföldi szereplőnek az amerikai, a svájci, a lengyel, a német és az osztrák cégek mutatkoztak a hazai M&A-piacon. Az előző évvel összhangban 2021-ben is a stratégiai befektetők voltak túlnyomó többségben Magyarországon, akiknek az aránya elérte a 81 százalékot.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com