A magyar cégek 58 százaléka tervez év végi juttatást adni munkavállalóinak

A hazai cégek 58 százaléka tervez év végén valamilyen eseti juttatást adni a munkavállalóinak - tájékoztatta a Magyar Utalvány Zrt. októberi kutatása eredményéről kedden az MTI-t.A közleményben kiemelték: a legjellemzőbb jutalmazási forma a bérrel megegyező módon adózó kifizetés, például a bónusz vagy a jutalom; a válaszadók több mint fele választja ezt. A kutatásban részt vevők 22 százaléka tervez valamilyen tárgyi ajándékot adni, 20 százalékuk pedig csekély értékű ajándékot ad, utalvány formájában.
    

Ferenczi Róbert, a Magyar Utalvány Zrt.

vezérigazgatója a közlemény szerint elmondta: azon cégek közül, amelyek idén nem terveznek év végi juttatást adni, a legtöbben azzal indokolták döntésüket, hogy ez korábban sem volt jellemző náluk. Hozzátette: a megkérdezettek 20 százaléka nyilatkozott úgy, hogy korábban adtak valamilyen juttatást, de most nem tudják kigazdálkodni. A vállalkozások közel 4 százaléka jótékony célra fordítja ezt a keretet.
    

Üzleti partnereinek a kutatásban részt vevő cégek 52 százaléka adna ajándékot; a cégek közel fele 5000 forint alatti összegben gondolkodik. A leggyakoribb továbbra is a tárgyi ajándék, de ebben a szegmensben is választják az utalványokat, illetve akár különféle eseménybelépőket is. A Magyar Utalvány Zrt. a magyar juttatási piac egyetlen 100 százalékban hazai tulajdonú utalványkibocsátója, terméke a Nemzeti Utalvány. A papíralapú utalvány nem minősül béren kívüli juttatásnak, eseti juttatási forma, amely 35,99 százalékos adótartalom mellett adható, szemben a bér jellegű kifizetések 75,94 százalékos közterhével.


Évente egyszer alkalmazható kedvezményes adózással a munkavállalóknak és közvetlen hozzátartozóiknak, a minimálbér 10 százalékáig; összege idén évi 16 700 forint. Az utalványt a munkavállalók napi szükségleteikre költhetik, többek között élelmiszerre, műszaki cikkre vagy ruházatra több mint 4000 beváltóhelyen Magyarországon - idézték fel a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com