Novák Irén: a kulturális ágazat negyvenegyezer dolgozóját érinti a béremelés

Január elsejétől 15 százalékkal nőtt a kulturális ágazatban dolgozók bére, a béremelés mintegy 41 ezer dolgozót érint - közölte a művészetért és közösségi művelődésért felelős helyettes államtitkár az M1 aktuális csatorna keddi adásában.Novák Irén elmondta: a béremelés mindenkinek egységesen jár, s érinti a színházi, táncművészeti, zeneművészeti területen, a közművelődésben, a művelődési házakban, múzeumokban, könyvtárakban dolgozókat, valamint mindazokat, akik az ő munkájukat segítik, legyen szó akár könyvelőkről, pénztárosokról vagy hangtechnikusokról.

Emlékeztetett: 2022-ben volt egy 20 százalékos béremelés, és így most már egy cikluson belül 35 százalékos emelésben részesülhetnek a kulturális ágazatban dolgozók.

A kormány idén is elindította a Kincses Kultúróvoda elnevezésű programot. Azt kérik az óvodáktól, hogy működjenek együtt a kulturális intézményekkel, akár a településükön, akár a közelben lévő nagyvárosokban - mondta el a helyettes államtitkár.

Novák Irén hozzátette: azt is kérik, hogy ne csak a hagyományőrzés jelenjen meg a programokban, hanem a kortárs irodalom, a kortárs zene, a vizuális nevelés is. A tavalyi évben először és idén szintén benne van a pályázati felhívásban, hogy olyan alkalmakat is teremtsenek, amikor a családokat is be tudják vonni a kulturális tevékenységekbe.

A helyettes államtitkár kiemelte: a programok nagyon szépen erősítik, kiegészítik egymást, hiszen a Kincses Kultúróvoda mellett él a Déryné-program, a Vitéz László-alprogram, az általános iskolásoknak szóló Lázár Ervin-program, valamint az egyetemisták a tavaszi félévben is fölvehetik a szabadon választható kulturális kreditet.

A Nemzeti Táncszínházzal, a Ludwig Múzeummal, a Kolozsvári Magyar Operával és a Kárpát-medencei Népfőiskolai Hálózattal bővült a kultúrstratégiai intézmények köre - hívta fel a figyelmet Novák Irén.

Hozzátette: a Nemzeti Táncszínház egy befogadó intézmény, nincs saját táncegyüttesük. Biztosítják a próbatermet, a fellépési lehetőséget, segítenek a szervezésben, jól átlátják az országban lévő táncegyütteseket. A Ludwig Múzeum az alkotóművészetet képviseli, a Kolozsvári Magyar Opera és a Kárpát-medencei Népfőiskolai Hálózat a nemzetben gondolkodást jelenti.

A kultúrstratégiai intézmények lefednek és átlátnak egy-egy területet, ezáltal javaslatokat tudnak megfogalmazni a döntéshozók felé - mondta el Novák Irén.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

http://ujhazak.com