Pedagógusok: elmarad a béremelés mértéke a kampányban ígértektől
Emelkedik az oktatásra fordítandó összeg a jövő évi költségvetés tervezete szerint, de a nevelést-oktatást közvetlenül segítő dolgozók béremelésének mértéke elmarad attól, amit a választási kampányban ígért a Tisza Párt - nyilatkozta Gosztonyi Gábor, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke az MTI-nek.
Az érdekvédő úgy kommentálta a múlt héten benyújtott javaslatot, hogy az oktatásban "mindenre kicsivel több jut, de a válságból való kilábaláshoz ez kevés". Elmondta, hogy a tankerületek 1280,8 milliárd forinttal, a szakképzési centrumok pedig 318,6 milliárd forinttal számolhatnak jövőre, mindez azt jelenti, hogy a köznevelésre és a szakképzésre szánt összeg egyaránt emelkedik 2027-ben.
Gosztonyi Gábor ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a Tisza Párt a választási kampányban azt ígérte: a nevelést-oktatást közvetlenül segítő dolgozók fizetésemelése már ebben az évben eléri a 25 százalékos mértéket. "Ehhez képest a miniszterelnök a parlamentben nemrég 21 százalékról beszélt, a költségvetési tervezetben pedig már csak 15 százalékos emelés szerepel, ráadásul ezt is csak 2027-ben kapják meg a kollégák. Még mindig nem tudjuk, hogy pontosan mit várhatunk" - fogalmazott az alelnök.
(Forrás: MTI)
Hozzászólások