Azbej Tristan: a Kovács Gergely vezette Hegyvidéki Önkormányzat támadást indított a keresztény közösségek ellen

Egy hónap sem telt el, és a Kovács Gergely (MKKP) vezette Hegyvidéki Önkormányzat máris támadást indított a kerület keresztény közösségei ellen - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkára kedden a Facebook-oldalán."Sajnálattal kell mondanom, hogy megint nekünk lett igazunk" - fogalmazott Azbej Tristan a bejegyzésben, hozzátéve, hogy a hegyvidéki kereszténydemokraták vezetőjeként már a kampány során felhívta a figyelmet arra, hogy a Kutyapárt által támogatott IX. kerületi önkormányzat egyik első intézkedése a keresztény közösségek támogatásának megvonása volt.

"Féltem attól, hogy a XII. kerületben is hasonló lépésekre kerül sor, ezért október elején kérdéssel fordultam polgármester úrhoz, válasz azonban nem érkezett, csak üres ironizálás" - írta az államtitkár. Azbej Tristan a közösségi oldalán megosztotta Pulay Brigitta, a Hegyvidéki KDNP önkormányzati delegáltja videóüzenetét, amelyben azt mondta, hogy megtörtént, amire számítottak: Kovács Gergely az egyik legelső intézkedésével elvonta azokat a forrásokat, melyek a helyi cserkészközösségek és egyházi szervezetek támogatására szolgáltak.

"A polgármester, miközben azt ígérte, hogy demokratikusan, korrupciómentesen és a társadalom széles köreinek bevonásával fogja irányítani a kerületet, nem habozott, amikor az egyik legnagyobb közösség megszorongatásáról volt szó" - hangsúlyozta Pulay Brigitta. Kifejtette, hogy a hétfői ülésén a kerület jogi és ügyrendi bizottsága baloldali többségével elfogadta azt a módosító indítványt, amelynek értelmében a kerület egyházai, egyházi szervezetei és cserkészcsapatai a jövőben nem kapnak külön pályázati kiírást tevékenységük támogatására, magyarul elvették tőlük a forrásokat. Hozzátette, hogy a jövőben ezeket a pénzeket a Kovács Gergelynek "jobban tetsző civil szervezetek" fogják megkapni.

"A helyi KDNP mélységesen elítéli ezt a gyakorlatot, és felhívjuk polgármester urat, hogy hatalmát ne arra használja, hogy szétverje a nagy múltú, a kerület értékeihez szervesen kapcsolódó közösségeket. Polgármester úr olyan értékek mentén éli az életét, ahogy szeretné. A hegyvidéki KDNP azonban mindig ki fog állni a kerület keresztény közösségeiért" - mondta a videóban Pulay Brigitta.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

http://ujhazak.com