Azbej Tristan: üldözött vagy válságövezetekből származó keresztény fiatalok is részt vesznek a védekezésben

A Hungary Helps - Magyarország segít program támogatásával Magyarországon tanuló, üldözött vagy válságövezetekből származó keresztény fiatalok a magyarok iránt érzett hálájuk kifejezéseképpen önkénteskedve vesznek részt a gátakon az árvízi védekezésben - írta a Külgazdasági és Külügyminisztérium üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkára csütörtökön a Facebook-oldalán.Azbej Tristan bejegyzése szerint Magyarország elsőként indított állami programot a világban üldöztetést vagy súlyos nélkülözést szenvedő keresztények megsegítésére. A Hungary Helps Program keretében több mint kétmillió szenvedő emberhez juttattuk el a magyar emberek támogatását - írta, hozzátéve, hogy az Ösztöndíjprogram Keresztény Fiataloknak elnevezésű programjuk keretében több száz, válságövezetből származó keresztény fiatalnak teszik lehetővé, hogy Magyarországon tanuljanak, és tudásukkal hazatérve megerősítsék közösségeiket.


"Ezek a fiatalok és közösségeik kivételes lehetőségnek tekintik ezt a programot, és nagyon hálásak Magyarországnak. Úgy érezték, hogy most, amikor az árvíz miatt hazánkat vészhelyzet éri, a maguk módján akarják viszonozni a támogatásunkat, és önkéntesen jelentkeztek az árvíz elleni védekezésre. Az önkéntes segítségnyújtásukkal nemcsak a saját közösségeiket képviselik, hanem azt is megmutatják, hogy a segítség, az összefogás és az egymás iránti felelősségvállalás határokon túl is működik" - fogalmazott az államtitkár.


Azbej Tristan szerint megható volt azt tapasztalni, ahogy a hitük miatt szélsőségesek által támadott szíriai, iraki, pakisztáni és a kaukázusi konfliktus által sújtott örmény fiatalok az árvízi védekezés során a magyar emberekkel vállvetve, homokzsákokat pakolva, gátakat erősítve dolgoztak, hogy hozzájáruljanak otthonaink megóvásához.


"Ez az együttműködés nemcsak a fizikai munka miatt jelentős, hanem mert ezáltal ők is részeseivé váltak annak az összefogásnak, amely a magyar közösségek és a keresztény szolidaritás erejét mutatja meg veszélyhelyzetek idején. Szívből köszönjük nekik ezt a példaértékű szolidaritást" - írta az államtitkár.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

http://ujhazak.com