Bajai választás - Fidesz: Baja a rászorulóknak, nem a rá szavazóknak oszt tűzifát

A bajai önkormányzat a rászorulóknak szokott szociális tűzifát osztani, nem a rá szavazóknak, Ajtai Tibor, pedig nem tagja a Fidesz megyei választmányának - reagált Zsigó Róbert, Baja fideszes polgármestere keddi közleményében az MSZP és az Együtt-PM nyilatkozatára.

fidesz-logo_


Karácsony Gergely, az Együtt-PM politikusa és Harangozó Tamás MSZP-s frakcióvezető-helyettes egy az Egyenlítő blogon nyilvánosságra hozott felvétellel foglalkoztak keddi sajtótájékoztatójukon. A felvételen a megyei kisebbségi önkormányzat Lungo Drom színeiben megválasztott elnöke, Ajtai Tibor beszélget valakivel, aki a hamarosan következő fóti időközi választás miatt kér "módszertani segítséget" tőle. A felvételen Ajtai Tibortól egyebek mellett az hangzik el, hogy "a Fidesz segít, ad tűzifát" - ismertette Karácsony Gergely, hozzáfűzve: ez arra utal, hogy a Fidesz Baján tűzifát adott a rá szavazóknak. Karácsony Gergely megemlítette, hogy egy korábbi hangfelvételen Ajtai Tibor "mesterien megszervezett láncszavazásról" beszél a 2010-es kiskunfélegyházi önkormányzati választással kapcsolatban.

Zsigó Róbert közleményében úgy reagált: "egyre szánalmasabb, ahogy a Gyurcsány-Bajnai-Mesterházy szövetség erőszakosan és hazug módon" magyarázza a bajai vereségét, sőt már az előttük álló további választási vereségeket is előre próbálja magyarázni. Hangsúlyozta: választási csalást egyedül a szocialisták követtek el, akik a szavazókör bejáratához állították a volt szocialista polgármesterüket, hogy kontroll és nyomás alá helyezzék az érkező szavazópolgárokat.

A fideszes politikus úgy véli: "a bukott baloldal" képtelen tisztességesen kampányolni és tisztességesen veszíteni is, és csak "vergődnek a mondvacsinált hazugságokban és rágalmakban, miközben ők maguk már Bajára szállították az erőszakos gyűlöletkampányukat".

(forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A kerítés buktatta le apát és fiát

A kerítés buktatta le apát és fiát

Nem a legjobb rejtekhelyet választotta a páros: egyszerűen a kerítésre akasztották a kábítószert tartalmazó zacskót, ráadásul átlógott a szomszéd oldalára.

Elbontja az életveszélyessé vált Bati-kereszt kilátót a Gemenc Zrt.

Elbontja az életveszélyessé vált Bati-kereszt kilátót a Gemenc Zrt.

Lezárja, és elbontja a Gemenc Zrt. a szekszárdi Bati-kereszt közelében álló kilátót, amely életveszélyessé vált - közölte csütörtökön Facebook-oldalán az erdőgazdaság.

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Egy korábbi sérelem miatt akartak elégtételt venni egy nagytarcsai férfin.

A génjei buktatták le

A génjei buktatták le

Egy táskát akart elrabolni, végül éppen az árulta el a támadót, amit hátrahagyott: a DNS-e.

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

http://ujhazak.com