Bakondi: eddig 650-en kíséreltek meg illegális határátlépést idén

A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója hozzátette, oltalmazotti státuszt kapott 70 olyan migráns, aki tranzitzónában nyújtott be menekültkérelmet.

Emlékeztetetett arra: 2015, vagyis a migránsválság kezdete óta egyaránt megerősödött az illegális és tömeges bevándorlás megakadályozásának fizikai és jogi háttere, ugyanakkor az úgynevezett Stop Soros jogszabálycsomag az akadályokat tovább bővítené. E szerint regisztrálnia kellene azoknak a szervezeteknek, amelyek segítik vagy finanszírozzák az illegális bevándorlást, a külföldről kapott támogatásuk után pedig 25 százalékos határvédelmi illetéket kellene fizetniük. Továbbá a magyar határ 8 kilométeres körzetétől, adott esetben pedig Magyarországtól is távol lehetne tartani a migrációt segítő szervezeteket, illetve személyeket - ismertette.



A Kossuth rádió csütörtöki, 180 perc című műsorában Bakondi György azt mondta: Magyarország nem akar bevándorlóországgá válni, ám ez nem azt jelenti, hogy nem nyújt segítséget azoknak, akik bajba jutottak. Arról is szólt: Európában sokan ragaszkodnak még mindig ahhoz az állásponthoz, hogy a korlátlan befogadás és az integráció jelent megoldást, ugyanakkor egyre növekszik azon politikai vezetők száma, akik a magyar kormánnyal összhangban a külső határok őrizetének erősítésében hisznek.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

http://ujhazak.com