Bakondi György: a határrendészeti rezsim megváltoztatására kényszerítenék Magyarországot

Brüsszel az önmagában is példátlan nagyságrendű, 80 milliárd forintos büntetés mellett napi 400 millió forintos kényszerítő bírsággal szorítaná rá Magyarországot, hogy változtasson a 2015-ben kialakított határrendészeti rezsimen - jelentette ki a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerdán az M1 aktuális csatornán.Bakondi György azt mondta, azt akarják elérni, hogy engedjük be az illegális bevándorlókat magyar területre, itt bíráljuk el a menekültkérelmüket, majd pedig azokat, akik nem jogosultak a menekültstátusz elnyerésére, innen szállítsuk vissza oda, ahonnan jöttek.


A főtanácsadó rámutatott, az elmúlt tíz évben Nyugat-Európában több helyütt is így tettek, ezért tarthatatlan helyzet alakult ki Németországban, Svédországban, Hollandiában és más országokban is. Sikertelen volt a menekültstátuszt elnyerők beilleszkedése a társadalomba: nem tanulták meg az adott ország nyelvét, súlyos visszaélések vannak a szociális ellátórendszerrel, egyre romlik a közbiztonság, és egyre súlyosabb terrorcselekmények történnek.


Azoknál pedig, akiknek a kérelmét elutasítják, tíz esetből kilencben nem sikerül a kiutasítás, illegálisan az adott országban maradnak, feketén vállalnak munkát vagy bűnözésből élnek – közölte Bakondi György. Azzal, hogy a kérelmek elbírálására a külső határt őrző államok területén hoznának létre nagy gettókat, rendkívül súlyos következményekkel fenyeget az olyan országokban, mint Magyarország – mondta, leszögezve: a 2015 óta működő határrendészeti rezsim a belső biztonság kulcsa.


A főtanácsadó úgy fogalmazott, az, hogy Németország fél évre minden határára kiterjeszti az ellenőrzést, szétfeszíti a tagállamok rendszeres munkakapcsolatát, az összefogásból adódó előnyök kihasználását az Európai Unióban. Németország azzal, hogy nem csak az osztrák határszakaszon lesz ellenőrzés, elismerte, létezik a másodlagos migráció. Az illegális bevándorlók odaáramlanak, ahol magasabb a szociális ellátórendszerben elérhető pénzösszeg, ahol az elképzelésük szerint a legjobb életfeltételeket biztosítják számukra – jelezte Bakondi György.


Az eltartásuk a társadalom számára óriási terhet jelent, ennek pedig politikai következményei vannak, ami látható volt a legutóbbi két német tartományi választáson – mondta a főtanácsadó. Hozzátette: az elmúlt időszak eseményei mind azt jelzik, egyre több ország gondolja azt, hogy elhibázott ez a migrációs politika. Bakondi György a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában kitért arra is, hogy a Szahara és Fekete-Afrika találkozásánál húzódó, több országból álló Száhel-övezet az elmúlt időszakban fontos szűrőszerepet töltött be. Az itt végbement változások következtében ez már nem érvényesül olyan mértékben, mint kellene.


Magyarország lehetőségeihez mérten - elsősorban a kiképzést segítő katonai kontingenssel – kivenné a részét itt a közbiztonság helyreállításából. Emellett Csádban támogatná a munkalehetőségeket bővítő, a politikai stabilitást erősítő beruházásokat is – közölte a főtanácsadó. Rámutatott, az Európába irányuló afrikai bevándorlás olyan tömegeket érint és a térségben élők száma olyan mértékben fog nőni a következő években, ami szinte kezelhetetlen biztonsági helyzetet eredményezne Európában. Ezért rendkívül fontos a prevenció - fűzte hozzá. Bakondi György hangsúlyozta, a terrorcselekmények megelőzése érdekében rendvédelmi és titkosszolgálati együttműködésre van szükség.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Vascsővel estek egymásnak

Vascsővel estek egymásnak

A nagykanizsai rendőrök két helyi férfit hallgattak ki felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt.

Rendőr hangja tartotta életben: „Ne add fel!”

Rendőr hangja tartotta életben: „Ne add fel!”

Papucsban, zokniban indult el az éjszakába egy férfi, hogy lehiggadjon egy vita után. A havas erdő azonban csapdává vált.

Működött a riadólánc

Működött a riadólánc

Egy román férfi egy idős nőtől 500 ezer forint pénzt vett el, de nem jutott messzire.

Bántalmazás és maradandó fogyatékosság

Bántalmazás és maradandó fogyatékosság

A rendőrség 45 nap alatt lefolytatta az eljárást azzal a férfival szemben, aki életveszélyes sérüléseket okozott ismerősének.

Ideiglenesen bezárattak két üzletet

Ideiglenesen bezárattak két üzletet

Tiltott teljesítményfokozó szereket árultak két szolnoki boltban, a rendőrség mindkettőt bezáratta.

Bedrogozva ment a kihallgatásra

Bedrogozva ment a kihallgatásra

Egy 24 éves helyi férfit azzal gyanúsítanak a csornai rendőrök, hogy rendszeresen kábítószert értékesített helyi és környékbeli lakosoknak.

A késen kívül fegyvereket is találtak a pacsai gyilkosság német gyanúsítottjánál

A késen kívül fegyvereket is találtak a pacsai gyilkosság német gyanúsítottjánál

Engedély nélkül tartott fegyvereket és lőszereket is találtak annak a 62 éves német férfinak a somogyi otthonában, akit a Pacsán történt emberölés gyanúsítottjaként vettek őrizetbe szerda éjszaka; a gyilkossághoz használt kés az autójából került elő.

Szexuális kényszerítés gyanúja miatt fogtak el két férfit a gyermekvédelmi nyomozók

Szexuális kényszerítés gyanúja miatt fogtak el két férfit a gyermekvédelmi nyomozók

Őrizetbe vették és kezdeményezték annak a két férfinak a letartóztatását, akiket szexuális kényszerítéssel és más bűncselekményekkel gyanúsít a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon csütörtökön.

Ercsi borzalom járőrbravúrral

Ercsi borzalom járőrbravúrral

Azon túl, hogy Vásári Dénes zászlós, Ráckeresztúr körzeti megbízottja és Tóth Ferenc őrmester, az Ercsi Rendőrőrs járőre a sértett leírásából azonosította egy súlyos bűncselekmény elkövetőjét, a másnap hajnali rajtatütés során ők szúrták ki és fogták el B. Jánost (24).

Rács mögött egy szökevény

Rács mögött egy szökevény

A 49 éves ököritófülpösi férfi terrorcselekmény elkövetése miatt szerepelt a rendőrség top 50-es körözési listáján.

http://ujhazak.com