Bakondi György: idén több mint 13 ezer határsértőt fogtak el a magyar határon

A legfrissebb adatok szerint meghaladta a 13 ezret az idén elfogott határsértők száma, a magyar hatóságok 123 embercsempész ellen indítottak büntetőeljárást - közölte a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója a csütörtökön TV2 Mokka című műsorában.Bakondi György kifejtette, a számok bizonyítják, hogy "van mozgás" a külső határszakaszokon, ez azonban még mindig jelentősen elmarad a tavalyi és tavalyelőtti igen intenzív és gyakran erőszakos fegyveres határsértésektől. A főtanácsadó a műsorban elmondta, 2023 ősze óta a szerb hatóságokkal közös akcióknak köszönhetően sikerült a szervezett bűnözés alakulatait eltávolítani a magyar-szerb határ térségéből, illetve - részben az észak-macedón határnál lévő magyar rendőri jelenlét segítségével - nagyobb mélységben megállítani az illegális bevándorlókat.

A határsértők fő iránya megváltozott, jelenleg Bosznia-Hercegovinán, Horvátországon és Szlovénián keresztül próbálnak meg eljutni Olaszországig, ezzel együtt ismét megjelentek a magyar határon a szervezett bűnözés különböző "formációi" is - fogalmazott Bakondi György. A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója utalt arra, fontos érdeke Magyarországnak, hogy Románia és Bulgária schengeni térséghez történő várható csatlakozásával távolabbra kerüljön az Európai Unió külső határőrizete.

Ebben a folyamatban a soros magyar elnökség ideje alatt sikerült áttörést elérni: a közelmúltban Budapesten tartott négyoldalú belügyminiszteri találkozó eredményeként komoly esély van arra, hogy 2025. január 1-jétől a két ország csatlakozhat a schengeni térséghez - hangoztatta. Kifejtette, a magyar-román határ teljes átjárhatósága mellett ez azt jelenti, hogy az unió külső határainál szigorúbb, de tőlünk távolabb végrehajtott határellenőrzést vezetnek be a schengeni normáknak megfelelően, amelyet Magyarország és Ausztria egyaránt támogat majd a jövőben.

Bakondi György emlékeztetett, az európai nemzetállamok az illegális migrációval kapcsolatos megváltozott szemlélete miatt az utóbbi időszakban a schengeni térség több országában visszaállították a belső határellenőrzést, aminek célja elsősorban a lakosság megnyugtatása volt. A főtanácsadó a műsorban reményét fejezte ki, hogy a külső határok őrzésére vonatkozó európai politikai nyilatkozatokat a gyakorlatban is pozitív változások fogják követni.

"Meglátjuk, hogy a migrációs paktum és a nemzetállami törekvések közötti jól látható különbségek", valamint az amerikai elnökválasztás milyen hatással lesznek az európai migráció kérdésére - mondta Bakondi György.

Megjegyezte, Magyarország bízik abban, hogy e kérdésben az emberek biztonsága lesz az elsődleges, illetve a külső határokon valóban sikerül egy olyan rendszert bevezetni, amely garantálja a belső határok szabad átjárását.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hangos segélykérés az éjszakában

Hangos segélykérés az éjszakában

A rendőrnő átmászott a kerítésen, hogy segítsen egy idős martfűi nőnek, aki elesett otthon.

Nagyot fog szólni: hangfalat és rántott húst lopott a tolvaj

Nagyot fog szólni: hangfalat és rántott húst lopott a tolvaj

Az Igrici vendégház udvaráról értékes hangfalat és egy tálca rántott húst vitt el a tolvaj.

A házban kapták el a betörőket

A házban kapták el a betörőket

A kecskeméti nyomozók egy 42 éves és 28 éves férfit vettek őrizetbe.

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Nyolcmillió forint sérelemdíjat állapított meg a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen egy férfinak, akit úgy megvertek a foglárok a tököli börtönben, hogy ki kellett venni a lépét - tájékoztatta a sértett jogi képviseletét ellátó Magyar Helsinki Bizottság az MTI-t szerdán.

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Ismeretlen módon eltűnt egy második világháborús robbanótest az apadó Dunából az előbukkanásáról szóló bejelentés után, felkutatásához a lakosság segítségét kéri a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott óvatosságra inti a strandolókat.

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

http://ujhazak.com