Balog Zoltán: a Gulág-élmény összeköti az Elbától keletre élőket
A Gulág-élmény összeköti az Elbától keletre élőket - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere szerdán, a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapján Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében rendezett egész napos konferencián elhangzott nyitóbeszédében.
Úgy fogalmazott: a szabadság hiányának élménye, a rabság tapasztalata "megmutatja, hogy a polgári szabadságjogok, a lelkiismeret, a szabadság és a nemzeti függetlenség felbecsülhetetlen értékek, tapasztalat és élmény, amely egész nemzeteket köthet össze egymással és a szabadság értékeivel, ha ismerjük".
Balog Zoltán hangsúlyozta, hogy a kommunizmus és áldozatai története nem Kelet-Európa "magántörténete", hanem a kontinens nyugati felének ügye is, "már csak azért is, mert Európának ezt a megosztottságát egy szabad nyugatra és egy rab keletre nem mi szavaztuk meg, annak nem volt kétharmados többsége egyik országban sem".
Megjegyezte: ezen országok történetei kísértetiesen hasonlítanak egymásra, a katonai megszállástól a hatalomátvételen át a deportálásokig, a kényszermunkáig és addig, hogy keveseknek adatott meg a hazatérés.
A miniszter hasonlóságként említette a mindemögött rejlő, az emberi élet értékét relativizáló ideológiát is, azt a meggyőződést, hogy "az emberi életet, az emberi méltóságot alá lehet rendelni, fel lehet áldozni egy eszme oltárán", amely aztán az élet minden területére kiterjedő diktatúrává változik.
Balog Zoltán megemlítette: az eufemisztikusan létező szocializmusnak nevezett rendszer legnagyobb vesztese az orosz nép volt, amely elvesztette politikai, gazdasági, kulturális és katonai elitjét, templomait, miközben "tűzbe vetették vagy átírták könyveiket, a múlt végképp eltörlésének jelszavával", majd ezt a mintát alkalmazták később a megszállt országokban is.
Azt szeretnénk, ha közös veszteségnek tekintenénk minden magyart, aki az elmúlt században áldozatul esett, akár 1920-ban, akár 1939-ben, akár 1944-ben, akár 1945-ben, akár 1956-ban - jelentette ki a magyarországi emlékévekről szólva a miniszter, hozzátéve, "nem szétválasztható, de megkülönböztetendő" az emlékévek vitázó, feltáró tudományos és tiszteletadó emlékező oldala.
"Bármely embertelen rendszer áldozataira együtt kell emlékeznünk, és közös veszteségként kell tekinteni rájuk. Ez az emlékezetkultúrának egy olyan magasabb rendű szintje, egy olyan magasabb rendű hivatása, amit ha együtt el tudunk végezni, ha gesztusokat tudunk tenni, akkor abból nemcsak a jelen, de a jövő Magyarországa is profitál" - fogalmazott Balog Zoltán.
Kitért arra: noha a szovjet megszállás több százezer, akár millió magyarországi családban okozott veszteséget, hagyott áldozatokat, a történelem- és a társadalomtudományok adósak még az akkor történtek feltárásával és közreadásával. Megjegyezte, "nem árt néha nemcsak az áldozatokról, a tettesekről is beszélni, sőt szükséges, ennek is eljött már az ideje".
A Gulág-Gupvi. A szovjet fogság Európában című nemzetközi konferencián Fodor Pál, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának főigazgatója arról beszélt: a második világháború előtt, alatt vagy után a Szovjetunió által megszállt területek lakóinak "szinte az első pillanattól kezdve el kellett szenvedniük a bolsevik terrort", amely egyszerre volt sokszínű és kegyetlen.
A történtek tudományos feldolgozásának fontosságáról szólva Földváryné Kiss Réka, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnöke azt emelte ki: mind kevesebb az egykori szemtanú, túlélő, "a személyesen megélt múltból végérvényesen történelem lesz", miközben felnőtt az első olyan generáció, amelynek semmilyen személyes élménye nincsen a diktatúráról.
Mint mondta, a feladat az, hogy a személyes visszaemlékezések révén jobban megérthető és átélhető legyen közös múltunk e fejezete. Arról is szólt, hogy a Gulág jelképpé vált, a szovjet típusú diktatúra és az embertelenség szimbóluma, amelyben több millió közép- és kelet-európai polgár sorsa sűrűsödik össze.
MTI
Úgy fogalmazott: a szabadság hiányának élménye, a rabság tapasztalata "megmutatja, hogy a polgári szabadságjogok, a lelkiismeret, a szabadság és a nemzeti függetlenség felbecsülhetetlen értékek, tapasztalat és élmény, amely egész nemzeteket köthet össze egymással és a szabadság értékeivel, ha ismerjük".
Balog Zoltán hangsúlyozta, hogy a kommunizmus és áldozatai története nem Kelet-Európa "magántörténete", hanem a kontinens nyugati felének ügye is, "már csak azért is, mert Európának ezt a megosztottságát egy szabad nyugatra és egy rab keletre nem mi szavaztuk meg, annak nem volt kétharmados többsége egyik országban sem".
Megjegyezte: ezen országok történetei kísértetiesen hasonlítanak egymásra, a katonai megszállástól a hatalomátvételen át a deportálásokig, a kényszermunkáig és addig, hogy keveseknek adatott meg a hazatérés.
A miniszter hasonlóságként említette a mindemögött rejlő, az emberi élet értékét relativizáló ideológiát is, azt a meggyőződést, hogy "az emberi életet, az emberi méltóságot alá lehet rendelni, fel lehet áldozni egy eszme oltárán", amely aztán az élet minden területére kiterjedő diktatúrává változik.
Balog Zoltán megemlítette: az eufemisztikusan létező szocializmusnak nevezett rendszer legnagyobb vesztese az orosz nép volt, amely elvesztette politikai, gazdasági, kulturális és katonai elitjét, templomait, miközben "tűzbe vetették vagy átírták könyveiket, a múlt végképp eltörlésének jelszavával", majd ezt a mintát alkalmazták később a megszállt országokban is.
Azt szeretnénk, ha közös veszteségnek tekintenénk minden magyart, aki az elmúlt században áldozatul esett, akár 1920-ban, akár 1939-ben, akár 1944-ben, akár 1945-ben, akár 1956-ban - jelentette ki a magyarországi emlékévekről szólva a miniszter, hozzátéve, "nem szétválasztható, de megkülönböztetendő" az emlékévek vitázó, feltáró tudományos és tiszteletadó emlékező oldala.
"Bármely embertelen rendszer áldozataira együtt kell emlékeznünk, és közös veszteségként kell tekinteni rájuk. Ez az emlékezetkultúrának egy olyan magasabb rendű szintje, egy olyan magasabb rendű hivatása, amit ha együtt el tudunk végezni, ha gesztusokat tudunk tenni, akkor abból nemcsak a jelen, de a jövő Magyarországa is profitál" - fogalmazott Balog Zoltán.
Kitért arra: noha a szovjet megszállás több százezer, akár millió magyarországi családban okozott veszteséget, hagyott áldozatokat, a történelem- és a társadalomtudományok adósak még az akkor történtek feltárásával és közreadásával. Megjegyezte, "nem árt néha nemcsak az áldozatokról, a tettesekről is beszélni, sőt szükséges, ennek is eljött már az ideje".
A Gulág-Gupvi. A szovjet fogság Európában című nemzetközi konferencián Fodor Pál, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának főigazgatója arról beszélt: a második világháború előtt, alatt vagy után a Szovjetunió által megszállt területek lakóinak "szinte az első pillanattól kezdve el kellett szenvedniük a bolsevik terrort", amely egyszerre volt sokszínű és kegyetlen.
A történtek tudományos feldolgozásának fontosságáról szólva Földváryné Kiss Réka, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnöke azt emelte ki: mind kevesebb az egykori szemtanú, túlélő, "a személyesen megélt múltból végérvényesen történelem lesz", miközben felnőtt az első olyan generáció, amelynek semmilyen személyes élménye nincsen a diktatúráról.
Mint mondta, a feladat az, hogy a személyes visszaemlékezések révén jobban megérthető és átélhető legyen közös múltunk e fejezete. Arról is szólt, hogy a Gulág jelképpé vált, a szovjet típusú diktatúra és az embertelenség szimbóluma, amelyben több millió közép- és kelet-európai polgár sorsa sűrűsödik össze.
MTI
Hozzászólások