Balog Zoltán: meg kell felelni a digitalizáció kihívásainak az oktatásban

Meg kell felelni a digitalizáció kihívásainak az oktatásban, ugyanakkor fenn kell tartani a hagyományos tanár-diák viszonyt - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere kedden az M1 aktuális csatornának nyilatkozva.balogA tárcavezetőt telefonon kapcsolták a lettországi Rigából, ahol az ázsiai és európai oktatási miniszterek találkozóján vesz részt. A találkozó legfontosabb kérdései között a digitalizáció kihívásait említette, azt, hogy az internet világában miként lehet a technikai fejlődést maximálisan kihasználva oktatni úgy, hogy ne személytelenedjen el az oktatás, megmaradjon az a fajta tanár-diák, professzor-diák viszony, amelynek személyiségformáló hatása van, és a tanulás elengedhetetlen része - mondta a miniszter.

Arra a kérdésre, hogy milyen fogadtatása volt a duális képzési modell bemutatásának, Balog Zoltán úgy válaszolt: "nagy meghökkenést keltett", amikor elmondta, hogy a magyar egyetemek milyen gyorsan reagáltak.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Kiemelte: a 40 szóba jöhető egyetemből 27 szállt be a képzési rendszerbe, az első meghirdetés után 432 vállalatnál több mint 1100 diák kezd úgy szeptemberben, hogy egyúttal munkahelye is van.

A duális képzésben az oktatási intézmények elméleti és a vállalatoknál folytatott gyakorlati képzés párhuzamosan történik. A duális felsőfokú képzési formában a vállalatok és a felsőoktatási intézmények együttműködési megállapodást kötnek a képzésről, továbbá a cég és a hallgató külön munkaszerződést is köt. A hallgató havonta minimálisan a minimálbér 60 százalékát kapja díjazásként a vállalattól.

Az emberi erőforrások minisztere kitért arra is: találkozott Navracsics Tibor európai biztossal, és átadta neki a magyar országjelentésre vonatkozó, oktatással kapcsolatos helyesbítéseket. Szavai szerint az uniós jelentés "rossz számok, régi adatok és részben félreértések" alapján tesz negatív megállapításokat, miközben vannak benne pozitív elemek is.

Fontosnak nevezte, hogy kapcsolatban vannak a bizottsággal, és korrigálják azokat a megállapításokat, amelyeket adott esetben Brüsszel nem jól lát, és készek megtárgyalni azt, amit az unió problémának tekint. Balog Zoltán az ázsiai és európai oktatási miniszterek következő, Dél-Koreában, Szöulban két év múlva megrendezendő találkozójáról azt mondta, nagyon izgalmasnak ígérkezik, mivel "egy egészen más világnak a gondolatrendszere, oktatási rendszere találkozik az európai rendszerekkel".

Magyarország különösen érdekelt ebben a megközelítésben - mondta -, hiszen a keleti nyitással, az ösztöndíjak megajánlásával, a Stipendium Hungaricum programban nagyon jó partnereket szerzett kétoldalú alapon.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek, a halottak napja, a mindenszentek és a halloween gyakori közbiztonsági veszélyeire hívták fel a figyelmet az Országos-Rendőr-főkapitányság (ORFK) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) képviselői.

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

A kaposvári nyomozók őrizetbe vették azt a két férfit, akik egy lezáratlanul hagyott személygépkocsival hajtottak el a somogyi megyeszékhelyről.

http://ujhazak.com